Februárban ismét megyebál

balaton.vehir.hu Forrás: vpmegye.hu Fotó: vpmegye.hu 2019. 02. 02. 15:09

Veszprém lesz a díszvendége az idei megyebálnak, a rangos társadalmi eseményt február 23-án, szombaton tartják majd a Megyeháza Szent István termében- jelentették be sajtótájékoztatón a szervezők.

 A megyebáloknak több mint 100 éves hagyománya van, bár ez 2000—es évtől megszakadt, másfél évtizedes kihagyást követően 2015-ben rendezett újra megyebált a Veszprém Megyei Önkormányzat valamint a megyei napilap és annak kiadó vállalata. Az idei rendezvényre mintegy 100 vendéget várnak a szervezők- tájékoztatott Polgárdy Imre. A Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke elmondta azt is: a megyebál idei fellépői között lesz többek között a Kapitány Vonósnégyes, a Magyar Honvédség Légierő Zenekara, a Bonita Sporttánc Egyesület, zenél majd a Rulett Együttes és szórakoztató műsorral készülnek a Petőfi Színház művészei is.

Néző László (b.),Polgárdy Imre és Porga Gyula

A díszvendég ezúttal Veszprém városa lesz. Porga Gyula polgármester szerint nemcsak közösen dolgozni, hanem közösen ünnepelni is meg kell tanulnunk, a megyebál pedig csak tovább erősíti a helyi, megyei közösségeket, a jó együttműködést. A rendezvényhez minden évben jótékonysági cél is társul, a tombolabevételt idén a veszprémi Családokért és Gyermekekért alapítvány kapja majd.
A megye napilapja nemcsak hírszolgáltatást végez, hanem közösségteremtő tevékenysége is kiemelkedő a megyében- húzta alá a sajtótájékoztatón az újság főszerkesztője. Néző László jelezte: a jegyek értékesítése már megkezdődött, ezeket a Napló ügyfélszolgálati irodáiban lehet keresni.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!