A Kormányhivatal és a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság együttműködési megállapodása az állampolgárokat szolgálja
| balaton.vehir.hu Forrás: Veszprém Megyei Kormányhivatal 2012. 01. 25. 16:20 |
A dokumentumot Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott és Németh Tamás tűzoltó alezredes, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója
A Pannon Egyetem és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság után a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal kötött megállapodást a Veszprém Megyei Kormányhivatal.

A megállapodásnak azért is van jelentősége, mert az év elején új katasztrófavédelmi törvény lépett életbe illetve január elsejétől a Védelmi Bizottság elnöki tisztét a kormánymegbízott tölti be- emlékeztetett beszédében Dr. Kovács Zoltán. A Veszprém megyei kormánymegbízott elmondta Veszprém megyében számos veszélyes üzem található ( pl. Balatonfűzfő, Pétfürdő) és Devecser-Kolontár térségét sújtotta 2010-ben a vörösiszap-katasztrófa is. Ez mind arra sarkallta a két szervezet vezetőjét, hogy minél előbb kössenek megállapodást az új jogszabályok életbe lépését követően.
A megállapodás célja, hogy a szerződő felek között kölcsönös együttműködés és segítségnyújtás alakuljon ki, melynek alapja a szoros kapcsolattartás valamint a kölcsönös és haladéktalan tájékoztatás. Szintén közös célként fogalmazták meg a katasztrófák elleni védekezés és megelőzés területén jelentkező feladatok közös és hatékony megoldását is.

A kormányhivatal és a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egyaránt fontosnak tartja, az esetleges katasztrófák, rendkívüli események miatt az eljáró hatóságok szoros együttműködése révén az előállt rendkívüli helyzet rendezése, a károk enyhítése iránti intézkedések megtétele a lehető leggyorsabban és hatékonyan megtörténjen, valamint hogy az ismeretanyag átadásával a lakosság széles körét felkészíthessék a katasztrófa helyzetben elvégzendő feladatokra- hangzott el az eseményen
A megállapodás értelmében a kormányhivatal 8 szakigazgatási szerve működik együtt a katasztrófavédelemmel. A hatóságok segítséget nyújthatnak többek között közegészségügyi és járványügyi vizsgálatokban, a veszélyes anyag szállítmányok vagy veszélyes termékek kiszűrésében, mezőgazdasági vízgazdálkodási illetve a vízkárok elleni védekezésben. Tájékoztatást adnak továbbá olyan veszélyekről, amelyek katasztrófát, káresetet okozhatnak; az Erdészeti Igazgatóság által működtetett ún. Erdőtűz Információs Rendszer pedig az erdőtüzek kapcsán nyújt hasznos segítséget- tájékoztatott a kormánymegbízott.

Eddig is volt már együttműködés a szervezetek között, hiszen enélkül egyik fél sem tud hatékonyan működni. Az új katasztrófavédelmi törvény számos hatósági feladatot telepít a katasztrófavédelemhez; ennek egyik fontos kritériuma a személyek védelme és a vagyonvédelem, ami szükséges ahhoz, hogy az emberek biztonságosan éljenek. Készülni kell és látni kell azt, hogy hol milyen jellegű veszélyeztetéssel kell számolnia a hivatásos testületnek- fogalmazott Németh Tamás tűzoltó alezredes. A katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője elmondta, a mai napon is zajlik egy iparbiztonsági ellenőrzés a kormányhivatal illetékes szakigazgatási szerveinek bevonásával.
Szép, de veszélyes a megyénk- tette hozzá az igazgató. Sok a veszélyes üzem, ahova minden hatósági jogkörrel rendelkező szervezet elmegy, hogy ellenőrizze az ottani tevékenységet- kisarkítva adott területre. Viszont fontos lenne, hogy a katasztrófavédelem egybe lásson minden olyan létesítményt, üzemet, hogy ezek ténylegesen milyen veszélyt jelentenek az emberek számára. Németh Tamás hozzátette: az információáramlásnak minden esetben kiemelt jelentősége van, legyen szó megelőzésről vagy épp az oktatásról, egymás munkáját így segíthetik hatékonyan a kormányhivatal és a katasztrófavédelem munkatársai.
| Vissza az elejére | Hozzászólások (0) |
Megosztás
A rovat további cikkei
- „Mindenki gyalogosnak születik” kampány
- rendőrségi hírek Veszprém megyéből
- Jövedelempótlék a terhességi-gyermekágyi segélyben és a gyermekgondozási díjban részesülők számára
- Közlemény: Veszprém megyében nincs influenza járvány
- Védelmi igazgatási felkészítés a megyei polgármestereinek
- Csökkentették tiszteletdíjukat a Veszprém megyei képviselők
- Baleset miatt lezárták a 82-es utat
- Lezárták a Lókút és Hárskút közötti utat
- Nagyszabású akció, sikeres elfogás Ozora községben
- Nem történt fagyás és kihűlés Veszprém megyében


