Az UtolShow tánc

balaton.vehir.hu 2018. 05. 25. 19:48

Az Évvégi Önálló műsort 2018. június 9-én 18 órakor mutatja be a Pro Cultura Keszthely díjas Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport a Balaton Színházban, Keszthelyen.

 Aki egy évre tervez előre virágot ültet. Ha valaki tíz évre tervez, akkor fát ültet. Aki pedig 100 évre tervez, az neveli az ifjúságot. 1991-ben Böbe nénit is ilyen tervek vezérelték, amikor általános iskolás néptánccsoportot alapított Keszthelyen. Megismertetni a fiatalokkal a magyar népi kultúrát, értékekkel, élményekkel felruházni a gyerekeket, és egy összetartó családias környezetet létrehozni. Azonban a végeredmény minden előzetes várakozást túlszárnyalt. A Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport rövid időn belül itthon és külföldön is ismert együttessé vált. 1991 óta rengeteg víz folyt le a Balatonon, egy valami azonban nem változott: az együttesben hétről-hétre tehetséges és elhivatott gyerekek ismerkedtek meg a magyar néptánc sokszínű világával.

A csoport megalapítása óta Böbe néni 568 gyerekből próbált táncolni szerető embert faragni, sokszáz fellépésen okozott örömet a csoport a közönségnek Keszthelyen, vidéken, Budapesten, sőt 23 külföldi út során vitték a magyar népi kultúra gazdagságának hírét a nagyvilágba.

Most viszont 27 esztendő után eljött a pillanat, hogy Böbe néni szögre akasztja a karaktercipőt, vállfára kerül a közkedvelt Tündérrózsa póló. Hiszen aminek kezdete van, annak egyszer vége is. Azonban utoljára még egy felejthetetlen műsorral kedveskedik a Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport a közönségnek, amely stílszerűen az UtolShow címet kapta. Az előadás több hónapon keresztül készült teljes titokban. A műsorban bemutatásra kerülnek az eddigi legsikeresebb koreográfiák, bemutatkoznak a legfiatalabb generáció képviselői és visszatérnek a színpadra néhány műsorszám erejéig a már elballagott, idősebb táncosok is. Rengeteg meglepetés és látványossággal készül Böbe néni búcsúestjére az együttes, egy igazi  Tündérrózsás show-val megfűszerezve.

"Minden sikert együtt értünk el. Minden megtanult tánc közös csapatmunka eredménye volt. Együtt voltunk jóban és rosszban is. De most még egyszer utoljára egymás kezét megfogva színpadra állunk. Mert a siker mindig közös!" - mondja Böbe néni az előadás beharangozásaként.

Az Évvégi Önálló műsort 2018. június 9-én 18 órakor mutatja be a Pro Cultura Keszthely díjas Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport a Balaton Színházban, Keszthelyen.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!