XI. Olaszrizling szerintünk 2020

balaton.vehir.hu 2020. 02. 01. 14:09

Csopak, 2020. február 01., szombat – Az Olaszrizling Szerintünk hagyományosan az év első szakmai borásztalálkozója és sétáló kóstolója Csopakon, a Jásdi Borteraszon és a Szent Donát Birtokon. Az idei évben a ”A klímaváltozás hatása az Olaszrizling termelési lehetőségeire ill. a változásokra adható szőlészeti és borászati válaszok.” – téma került terítékre.

 Kovács Tamás a Szent Donát Borbírtok tulajdonosa hírportálunknak elmondta, hogy tizenegy évvel ezelőtt a bortermelő gazdák összejöttek, hogy megkóstolják egymás borait, megismertük a fajtakaraktereket az első években. Majd a későbbiekben a termőhelyekre, dőlőkre, a minőségre fektettük a fő hangsúly, szigorú bortermelői „törvényeket” alkottunk a Csopaki Kódexben, Magyarországon elsőként szabályoztuk a termelést és a minőséget, de megemlíthetném, hogy idén már hatodik éve készül a BalatonBor is. majd hozzátette, hogy ha ilyen ütemben emelkedik a hőmérséklet akkor fel kell készülniük a termelőknek (is) az új rovarok megjelenésére, valamint a különböző művelési módokon is kell majd változtatni, hasonlóan a mediterrán országokhoz. Ezen a területen a badacsonyi kutatók sikeresen haladnak. További, szorosabb együttműködésre lesz szükség a déli szomszédinkkal a horvát termelőkkel, mert hihetetlen tapasztalattal rendelkeznek az olaszrizling szőlőfajtákkal, és legalább háromszor, négyszer nagyobb területen termelik, mint hazánkban. Hazánkban körülbelül mintegy négyezer hektáron folyik az olaszrizling termesztés – zárta gondolatait Kovács Tamás.

Bakó Amrus (b.) és Kovács Tamás

Bakó Ambrus badacsonytomaji borász arra hívta fel előadásában a figyelmet, hogy ha a jövőben is hasonló ütemben történik a klímaváltozás, akkor szőlészeti és borászati alkalmazásokon mindenképpen változtatni kell.  Majd hozzátette, hogy első sorban a szőlő lombozatát kell majd emeletesen kialakítani, és arra is nagy gondot kell majd fordítani, hogy az ültetvények szüretelése különböző időpontokban történjen.  Például a fürtös szüretelésénél a héjon áztatás legalább 24 órán keresztül, tíz fokos hőmérsékleten történjen, így ebben az esetben teljesen más lesz a bor karaktere, sav és alkoholtartalma is.

Hírportálunk azon kérdésére, hogy mi várható az elkövetkezendő 30-50 évben a balatoni szőlő és bortermelők körében a klímaváltozás miatt? – Az biztos, hogy a hőmérséklet emelkedni fog, forró és hosszú nyarakra számíthatunk ez előzetes modellezések-becslések szerint és lehetséges, hogy a különböző piros szőlők jelennek majd meg a Balatonnál. A mediterrán országokra jellemző fajták. Ez egy nagyon összetett kérdés, amire csak nagyon alapos kutatások és gyakorlati tapasztalatok adhatják meg a választ – fogalmazott.

Balról: Jásdi István, Kovács Tamás, Bakó Ambrus és Gyukli Krisztián

A szombati sajtótájékoztató keretén belül Jásdi István borász is visszatekintett az elmúlt több, mint tíz évre, összegezve annak tanulságait és eredményeit. Gyukli Krisztián balatonfüredi borász a németországi tapasztalatait is megosztotta a hallgatósággal.

A Szent Donát Borkúria, ahonnét  csodálatos balatoni panorámában gyönyörködhetünk

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!