Újabb jótékonysági árverést tartottak a Csopak Galériában

balaton.vehir.hu 2019. 07. 30. 17:43

Csopak, 2019. július 30., kedd - A 23 éves csopaki művésztábort a Baska-Rényi művészdinasztia alapította és vezeti a csopaki nádfedeles házaikban. Kedden délután közel negyven alkotó, 34 munkáját árverezték.

A keddi nap azért is volt különleges, mert a jótékonysági árverésen a Művésztelep diákjainak, legszebb munkáira licitálhattak résztvevők. A licitálást pedig nem más, mint a népszerű Gönczi Gábor műsorvezető vezette, hihetetlen közvetlenséggel és nem kevés humorral megspékelve.

Gönczi Gábor és Baska Kata

Gáncs Kristóf az Ökomenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta, hogy szervezetük a tavalyi évben közel félmillió forint értékben juttatott el iskolakezdésre rászoruló gyermekenek szükséges iskolaszereket, tornazsákokat. Azt is hozzátette, hogy gyermekenként tíz ezer forintban határozták meg az iskolakezdési támogatás mértékét.

Összesen 34 alkotás került „kalapács” alá, mindegyik alkotás egységesen tíz ezer forintos kikiáltási áron. Tíezer forintos licitemeléssel. Szerencsére mindegyik kiválasztott alkotás gazdára talált. Idén így összesen 440 ezer forint gyűlt össze.
A 23 éves csopaki művésztábort a Baska-Rényi művészdinasztia alapította és vezeti a csopaki nádfedeles házukban. Rényi Katalin festő és grafikusművész sok évtizedes egyetemi tanári tapasztalatait adja át a művésztelep vezetőjeként, a grafikusoknak, divattervezőnek, festőnek, filmesnek, fotósnak formatervezőnek, építésznek szól a nyári tábor a legjobb tanárok- művészek-alkotók vezetésével. 

Gáncs Kristóf

Baska Barbara azt is elmondta hírportálunknak, hogy az idei alkotótáborba a legtöbben hazánkból érkeztek, de jöttek Angliából, Belgiumból, Németországból, Ausztriából, Felvidékről, Erdélyországból és az USA-ból is.

Árverésre váró alkotások

Egyeztetés utolsó pillanatai

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!