Assisi Szent Ferenc szobrot avattak Csopakon

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2019. 05. 10. 14:38

Csopak, 2019. május 10., péntek (MTI) - Assisi Szent Ferencnek, a természet védőszentjének szobrát avatták Csopakon. A csaknem ember nagyságú bronzszobor a természetes és a természetfeletti jelképe is egyben - fogalmazott pénteken a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának kertjében, a madarak és fák napja alkalmából tartott ünnepségen a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes.

 Semjén Zsolt szavai szerint a középkori szent egykori üzenete, melyet a szobor is hordoz, máig érvényes: a teremtés egy kert, az ember küldetése pedig az, hogy ezt gondozza.

    Assisi Szent Ferenc a természetvédelem megalapítója volt a középkorban, akinek ereje abban állt, hogy harmóniában volt önmagával, a természettel és Istennel.
    Hozzátette: a természetvédelem teremtésvédelem is, a természetben pedig mindenkinek megvan a saját helye. A rendszerben szereplőket a nekik kijáró méltósággal kell kezelni. 
    A természet rendje utal a természetfelettire, éppen ezért a természetet sem kizsákmányolni, sem elhanyagolni nem szabad - fogalmazott Semjén Zsolt.
    Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára felidézte: 1902 óta emlékeznek meg a madarak és fák napjáról, ez a hagyomány Magyarországról terjedt el világszerte.
    Hangsúlyozta: Assisi Szent Ferenc jelentős szemléletformáló személyiség volt, kinek hatása máig érvényesül.
    Hozzátette: a szemléletformálás a feladata a nemzeti parkoknak is, melyek a hazai ökoturizmus legnagyobb letéteményesesei.
    Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának igazgatója arról beszélt, hogy napjainkban óránként kihal egy faj, mert az ember elpusztítja az élőhelyeket. 
    Ezért van óriási szerepe a természetvédelemnek, hiszen ezáltal tesszük élhetőbbé a világot - fűzte hozzá.     Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: mindannyiunk közös felelőssége, hogy vigyázzunk természeti értékeinkre.     Dienes Attila, a szobor alkotója az MTI-nek elmondta, hogy a 1,5 méter magas, szobor közel fél év alatt készült el, hozzátéve, hogy a repülő gyurgyalag és a kezén ülő jégmadár a védettségük miatt kapott helyet az alkotásban. 

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!