Év végi ünnepi fogadás Csopakon

balaton.vehir.hu 2018. 12. 17. 22:31

Csopak, 2018. december 17., hétfő – Hétfőn este tartották a település hagyományos rendezvényét, amelyre idén is több száz meghívott érkezett.

 

Az est a Csopaki Református Általános iskola diákjainak műsorával vette kezdetét.

Majd dr. Kontrát Károly a térség országgyűlési képviselője gratulált a település eddigi és idei sikereihez, elért eredményeihez. Majd hozzátette, hogy a Balatonnál a települések fejlődése szemmel látható és tapasztalható, amiben Csopak szerepe kiemelkedő jelentőséggel bír.

Az államtitkár ünnepi jókívánságait követően Ambrus Tibor polgármester elmondta, hogy idén is nagyon sokan és sokat dolgoztunk azért, hogy Csopak egy békés, fejlődő és boldog település legyen és talán a legegyszerűbben fogalmazva, hogy jó legyen itt élni – fogalmazott.

Majd említést tett arról, hogy idén is példát mutattunk összefogásban, nagyon sok közösségi megmozdulással, közösségi megmozdulással, közösségi munkával szépítettük és vittük előre Csopakot. Nem győzöm elégszer megköszönni önöknek, nektek, képviselőtársaimnak, bizottsági tagjainknak, hivatalunk, önkormányzatunk dolgozóinak, intézményvezetőinknek, civil szervezeteinknek, egyházi közösségeinknek, családoknak, vállalkozóknak, magánszemélyeknek és minden jóakaratú csopaki és Csopakot szerető polgárnak a munkáját, energiáját, áldozatát, amelyet tettek Csopak gyarapodásáért, Csopak jó híréért – fogalmazott a polgármester.

-2018. sok esetben a legek éve volt. Az egyik legfontosabb, hogy gazdálkodási mérlegünk 2018-bsan a legmagasabb főösszeggel mindig pozitív, ami lehetővé teszi, hogy a következő években is megfontoltan haladjunk és fejlődjünk.

Idén használtuk fel a legnagyobb összegű támogatást, így az eddigi legtöbb forrást, az előző éveknek közel háromszorosát tudtuk beruházásokra, fejlesztésekre költeni, több száz millió saját erővel. Az elmúlt évekhez képest a legmagasabb mértékű önkormányzati vagyonnal rendelkezünk, melyet szeretnénk tovább gyarapítani. Az eddigi legnagyobb helyi adó bevételekkel büszkélkedhetünk és tettük ezt úgy, hogy már több éve nem emelkedtek a helyi adók. A képviselő-testület tervezésének az önkormányzati kollégák munkájának és a helyi lakosok, vállalkozások adófizetési moráljának köszönhetően több, mint száz százalékban sikerült tervezett adóbevételeket realizálni – emelte ki Ambrus Tibor.

Ezt követően a polgármester ismertette a z idei év fejlesztéseket, a település főbb programjait pedig diavetítésen mutatta be.

Végezetül köszönetet mondott mindenkinek, akik 2018-ban részvételükkel segítettek a Csopak község közösségi életét, fejlődést. Fontos célként jelölte ki, hogy: célunk továbbra is megőrizve megújulni, azaz a múlt értékei megőrizni, a jelenhez alkalmazkodni és a jövőt a legjobb tudásunk szerint befolyásolni. Vigyázzunk közösen továbbra is Csopakra, őrizzük meg szépségét, biztonságát, fényét, világosságát.

A rendezvényen részt vett Polgárdy Imre a Veszprém Megyei Önkormányzat elnöke, Vörösmarty Éva a Veszprém Megyei Önkormányzat alelnöke, Czeglédi Ákos Paloznak polgármestere.

 

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!