Szívünkbe hímezve, csipkével díszítve

balaton.vehir.hu 2018. 07. 18. 18:27

Csopak, 2018. július 18., szerda – Az Alsóörsi Csipkeműhely és a Paloznaki Hímzőkör munkáiból nyílt kiállítás a Csopak Galériában.

 A kiállítást Mihalcsik Márta a Nemzeti Művelődési Intézet szakreferense nyitotta meg. A rendezvényen az érdeklődők, alkotók mellet részt vett Hebling Zsolt Alsóörs és Czeglédy Ákos Paloznak polgármestere.

Szuperné Bohus Judit (b.) és Mihalcsik Márta

Mihalcsik Márta megnyitó beszéde:

Tisztelt megjelentek!

Wass Albert szavaival köszöntöm önöket a mai kiállítás megnyitóján:  „Utolsó szent örökségünk ez, amit senki tőlünk el nem vehet: népművészetünk ősi titka. Isten adta, tündér ihlette, ember álmodta örökség ez, melynek egyetlen tulajdonosa a magyar, bárhol éljen is”.

A Paloznaki Hímzőkör és az Alsóörsi Csipkeműhely csodálatos alkotásai előtt állunk.

A Paloznaki Hímzőkör 1993 őszén kezdete meg munkáját, idén ősszel ünnepli majd megalakulásának 25 éves évfordulóját. Az első időkben több tájegység hímzésén keresztül öltéstechnikákat tanultak meg.Több forrásból gyűjtés indult el a Balaton-felvidéki fehér hímzés mintakincse után, majd rövid időn belül ezek a kincsek újrafogalmazásra kerültek a Paloznaki Hímzőkör keze nyomán

Megalakulásuk 10. évfordulójára a szabadrajzú fehérmintás öltéstechnikájáról és motívumvilágáról megjelent a „Paloznak népművészete 1993-2003” című kiadvány.

A Laczkó Dezső Múzeum anyagaiból merítve, elkezdték az ott fellelt keresztszemes és a gyapjú szabadrajzú hímzések feldolgozását.

20 éves működésük alkalmából jelent meg a „Paloznak népművészete 1993-2003” című könyv műhelyrajzokkal. Ebben a kötetben átfogó képet mutattak a hímzőkör két évtizedes munkájáról, melyet a paloznaki önkormányzat, a Paloznaki Civil Egyesület és a Paloznak Jövőjéért Közalapítvány is támogat. A hosszú évek alatt számtalan helyi és országos és nemzetközi kiállításon vettek részt, kiemelkedő sikereket elérve. Alkotásaik megjelentek a Mezőkövesdi Százrózsás és Kisjankó Bori, Budapesti Magyar Kézművesség, az Élő Népművészet és a Békéscsabai Textiles Konferencia kiállításain.

A ma kiállított anyagok között csak Balaton-felvidéki hímzéseket láthatnak –keresztszemes, szabadrajzú gyapjú és fehér hímzéseket. Van olyan is köztük, amely már Kínát is megjárta, ott reprezentálva Magyarország népi kézműves hagyományait, öregbítve a Balaton-felvidék és Paloznak hírnevét. Van olyan anyag is, amelynek a fele jelenleg Budapesten a Kéz-Mű-Remek/Nemzeti Szalon kiállításon látható a Műcsarnokban.

Egyik legnagyobb sikerük a 2015-ben elnyert Gránátalma-díj. Alkotásaikat folyamatosa zsűriztetik. 2014-ben az általuk képviselt Balaton-felvidéki és Bakony-vidéki hímző kultúra szinte elsőként került be a Veszprém Megyei Értéktárba. Számtalan programon, rendezvények képviselték Veszprém megyét alkotásaikkal, illetve mesterségbemutatókkal, így például a Megyei értékünnepeken és a Magyar Értékek Napján. A Balaton-felvidéki és a Bakony-vidéki hímzőkultúra olyan kincse Veszprém megyének, amelyre büszkék lehetünk, s amelyet nem csak megőriznünk kell, hanem továbbörökíteni is kötelességünk. A hímzőkör tevékenysége pedig azért példaértékű és hiánypótló, mert éppen az értékek átadásában, a hímzés megismertetésében és felelevenítésében mutatkozik meg.

Az Alsóörsi Csipkeműhely 2002.ben kezdte meg működését, tavaly ünnepelte 15 éves fennállását

2003-tól már országos kiállításokon szerepelnek. Az évek során alátétet, tálcakendőt, asztalközepet, viseletdarabokat, gallérokat és liturgikus mintákat is készítenek. Tagjai az Országos Csipkekészítők Egyesületének.

2008-ban létrehozták az Örökség-díjat, a melye a magyar kultúra napján adnak át annak a személynek, aki kiemelkedő munkájával támogatja a magyar kultúrát és sokat tesz Alsóörs közösségéért. Alkotásaikat a Népi Iparművészeti Tanács folyamatosan zsűrizi. Megalakulásuk óta számtalan helyi és országos kiállításon vettek részt, kiemelkedő sikereket elérve.

2014-ben az általuk képviselt Balaton-felvidéki csipkekultúra szintén bekerült a Veszprém Megyei Értéktárba, ezzel is igazolva fáradtságos munkájuk létjogosultságát. Tevékenységüket az önkormányzat örömmel támogatja, hiszen a település nagy becsben tartja az ősi hagyományokat, elődeink gazdag örökségét. 2017-ben került először meghirdetésre a Csipketábor, ahol egy héten keresztül tanulhatták meg a csipkeverés fortélyait az érdeklődőknek. A tábornak olyan nagy sikere volt, hogy idén 40 fő vett részt rajta az ország minden részéről. A tábort az önkormányzat támogatta, térítésmentesen vehettek részt a tanulni vágyók.

Az Alsóörsi Csipkeműhely tagjai a vert csipke készítést nem csak megtanulták, hanem bemutatók, kiállítások alkalmával népszerűsítik, sőt a tudást tovább is adják.

Munkásságuk éppen azért kiemelkedő, mert a hiteles motívumokon alapulva új tárgyakat készítsenek és az elkészült csipkéket a 21. századi igényeknek feleltetik meg.

Végül, de nem utolsó sorban szeretnék néhány szót ejteni a csoportok vezetőjéről, Szuperné Bohus Juditról, aki Gránátalma-díjas népi iparművész hímző és csipkeverő.  

Hosszú évtizedek óta fáradhatatlanul végzi munkáját, irányítja a népművészeti közösségek tevékenységét. Hallatlan energiákkal, mindig újabb és újabb ötletekkel, lelkesen, de szelíd szigorúsággal tervez és szervez, követeli meg a minőséget.

Az eredeti forrásokat nem csak összegyűjti, hanem feldolgozza a népi iparművészet elveinek megfelelően. Előre gondolkodik, tudja, hogy az alkotás hosszú folyamat, így már most a csoporttagok kezében van a 2019-es és a 2020-as országos pályázatok elkészítendő anyaga.

2006 óta dolgozunk együtt, ő mindig gondol mindenkire, ajándékokat készít azoknak, akik segítik munkáját. Most én is szeretném, megköszönni ezt a sok évtizedes munkáját, stílszerűen egy gyöngyből készült csipkegallérral és Judit kedvenc Papp Gábor idézetével zárni a megnyitót:

„Az a hagyomány, melyet őseinktől örököltünk és mi joggal birtokolunk, az az egész emberiség számára kincs, a vele való bánás szolgálat.”

Ők ezt a szolgálatot végzik a településükért, Veszprém megyéért, és a hazáért, örökséget hagyva maguk után. 

A kiállítást az érdeklődők július 28-ig tekinthetik meg. Keddtől vasárnapig 9-11 és 17-19 óráig. Hétfő szünnap. A belépés díjtalan.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!