A Padlás Csopakon

balaton.vehir.hu 2018. 02. 18. 19:03

A budapesti Szent István Gimnázium diákszínjátszói vasárnap mutatták be Presser Gábor-Sztevanovity Dusán-Horváth Péter a Padlás című musicaljét két részletben, a kultúrházban. Az előadást az élő zene tette még hatásosabbá.

 A Padlás című,  félig mese, félig musical, az immár klasszikussá vált zenés játék ugyancsak az ifjúság identitásának kérdésével foglalkozik. A műfaji meghatározás pontos, hiszen mesés elemek, csodák, időutazások, szellemek és az ő kedves játékaik kísérik azt a történetet, melyben mában élő hőseink ármányok, féltékenységek, kicsinyességek, gyanúsítgatások, bűnözők, rendőrök, házmesterek szorításában próbálnak egymásra, azaz boldogságra találni. Mindezt Horváth Péter szellemes librettójában, Presser Gábor és Dusán Sztevanovity szinte kivétel nélkül slágerré vált dalaival élik meg, mert ki ne ismerné a Szilvásgombóc című dalt? A transzcendenciával, a szellemvilággal, az idő és a tér relativitásával szembesülő fiatalok - megküzdve a való élet kisszerűségével is - más minőségű életre képesek, fel tudják fedezni egymásban és önmagukban a végtelent, túl tudnak lépni a hétköznapok sivárságán.

 

Nagy Soma rendező a Rádiós szerepében

Ez a játék legalább annyira filozofikus, mint a klasszikus mesék többsége: egyszerű, élvezhető, sőt szórakoztató képletbe helyezi a létezés alapkérdéseit, a saját életük felépítését tervező fiatalok élet-halál küzdelmét.
A játék helyszíne természetesen egy padlás, mégpedig egy belméretében tágas, ám sokszorosan osztott, irracionális, rejtélyes tér. A főhős által készített beszélő számítógép az előadásban egy sokfunkciójú robot, mely mozgásra is képes, egyfajta emberi imitáció. A szellemek megjelenését igényes fényhatások, színpadtechnikai megoldások kísérték. A vasárnap délutáni előadás mindenképpen kiváló kulturális kikapcsolódás és feltöltődés is volt egyben, mert jó volt látni a jövő tehetségeit a színpadon.

 

Hírportálunk képgalériája ITT tekinthető meg!

A parádés előadás Nagy Soma rendezte. Koreográfus: Hermesz Zoltán, dramaturg, asszisztens: Bóka Gábor, színpadi koordinátor: Kisgéczi Bence, Smink: Sholt Laura, technika: Bierbauer Károly, fény: Kis Béla.

Alkotók:

Rádiós - Nagy Soma
Süni - Baranyai Kata
Herceg - Juhász Kristóf
Lámpás - Förgeteg Soma 
Kölyök - Gulyás Lilla
Meglökő - Fülöp Gergely András
Révész - Kádár Richárd
Mamóka - Ali Luca
T. Müller - Szenczy Balázs
Detektív - Bóka Gábor
Üteg - Bartsch Dávid
Robinson - Varga Bence

Zenei vezető, karmester - Gulyás Gergely
Zongora - Kocsis Gabriella
Hegedű - Feledi Pál
Dobok - Hermesz Benedek
Fuvola - Budai Attila
Trombita - Dobos Balázs
Szaxofon - Balla Zsófia Katalin

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!