Dicső, de viszontagságos múlttal bír a Csopak-Paloznaki Református Társegyházközség

 -Nagyon komoly múlttal bír a gyülekezetünk, melyet írásos anyagok is bizonyítanak. Mindezt igyekszünk ápolni, őrizni – kezdi ifj. Tislér Géza lelkész. Méltó módon megünnepelték a Reformáció 500 évét. Családi istentisztelettel, kiállítással, hangversennyel. Ahogy a Balaton-felvidéken, úgy itt is Dévai Bíró Mátyás reformátor volt az, aki a protestantizmus elterjedésében közreműködött a XVI. század közepén. Az elnéptelenedett, török által dúlt vidéken nem volt istentisztelet, és a reformátorok voltak azok, akik faluról-falura járva híveket toboroztak.

ifj. Tislér Géza kiemelte, hogy a XVIII. század közepéig Csopak és környékén jelentős katolikusság nem is volt. Az emberek mintegy kilencven százaléka áttért a református hitre. Mindezt dokumentumok is bizonyítják. –A meglévő templomokat birtokba vették, használták és csak az erőszakos ellen reformáció volt az, ami ezt meg tudta akadályozni. Érdekességképpen elmondanám, hogy az 1719-es anyakönyvünkből kiderül, hogy az első bejegyzés arról szól, hogy azt a bizonyos tornyot, amit mi ma Csonkatoronynak nevezünk, azt a reformátusok építették az 1680-as évek táján. Ezután nagyon komoly üldöztetés következett. 1751-ben elvették tőlünk a templomot és a parókiát, a lelkésznek mindössze egy órát adtak a kiköltözésre. 1780-ig, amíg II. József ki nem adta a türelmi rendeletet, nem volt Csopakon istentisztelet, Arácsra jártak át a hívek imádkozni. A türelmi rendelet hatására sem kaptuk vissza az épületeinket. Saját erőnkből és a környező protestáns gyülekezetek támogatásával 1800-ban felépült a mostani templomunk – folytatja tovább ifj. Tislér Géza a dicső, ugyanakkor viszontagságos múlt felelevenítésével.

A mai forrongó világra a lelkész megjegyezte, hogy a kereszt(y)énséget, mint már annyiszor a múltban eszközként használják fel a politikai életben, mellyel ő személy szerint nem ért egyet. Véleménye szerint a kereszt(y)énség üzenete először az egyes embert kell, hogy megérintse, és aztán ennek az elhívásnak szükségszerűen vannak az ember-ember kapcsolatban, és ez által a társadalomban is következményei. A múlt sebein okulva fontosnak tartja, hogy mindenki a maga hite szerint éljen, tiszteletben tartva a másik vallását.