Hagyományos évzáró ünnepi fogadás Csopakon

balaton.vehir.hu 2017. 12. 19. 21:40

Kedden este tartották a hagyományos ünnepi fogadást a Balaton-parti településen a meghívott vendégek részvételével.

 

 Ambrus Tibor polgármester ünnepi beszédében megköszönte, hogy ilyen sokan elfogadták a meghívást, hogy ilyen sokan tartják fontosnak azt, hogy így év vége felé közösen koccintsunk az elmúlt esztendőre és Csopak remélhetőleg minél szebb jövőjére. Persze nem csoda, hogy ilyen sokan vagyunk, hiszen ma estére azok kaptak meghívást, akik 2017-ben is sokat tettek Csopakért, közösségünkért, ki munkájával, ki gondolataival, ki tetteivel, ki pénzével.

-Fontosnak tartom a közösség megtartó erejét, azt is, hogy 2018-ban is a feladatok elvégzése mellet elvárható biztonságot tudjunk nyújtani a településünkön élőknek és vállalkozásoknak - fogalmazott a polgármester. Majd köszönetet mondott a civil szervezeteknek, az önkormányzat dolgozóinak és a vállalkozások képviselőinek az egész évben nyújtott támogatásért, munkájukért. Arról is szólt Ambrus Tibor, hogy kevés olyan település van hazánkban, ahol ilyen összetartó közösség található, mint a miénk. Az önkormányzati dolgozóknak az a feladata, hogy a települést, a közösséget szolgálja -, majd áldott, békés ünnepeket  és boldog új esztendőt kívánt.

Ambrus Tibor polgármester, dr. Szántód Anita jegyző és dr. Imre Bence háziorvos

A Csopaki Református Általános Iskola diákja csodálatos karácsonyi műsorral léptek fel az est során. Az ünnepi fogadáson részt vett Vörösmarty Éva a Veszprém Megyei Értéktár Bizottság elnöke, valamint bemutatták dr. Imre Bence háziorvost, aki 2018 január másodikától rendel Csopak és Paloznak településeken.

Az idei évben újdonság volt, hogy a rendezvényre érkezőktől a rendezők azt kérték, hogy mindenki hozzon magával egy szív alakú, bármilyen anyagból készült szívet, azért hogy szívvel gondoljunk a településre, ahol szívesen élünk. A "szíveket" egy kosárban gyűjtötték össze, amelyek közül távozáskor bárki választhatott.  A baráti hangulatú beszélgetés közben svéd asztalos vacsorával kínálták a vendégeket, amelyekhez megfelelő italok közül lehetett válogatni.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!