Csopak: 500 éves a reformáció – Évszázadokon átívelő tárgyi emlékek kiállításával

balaton.vehir.hu 2017. 11. 19. 14:23

November 19-én vasárnap a Csopak-Paloznaki Református Társegyházközség a Reformáció Emlékévének tiszteletére tartott istentiszteletet, amelynek keretében az általános iskolások műsorában emlékeztek, idézték fel a reformáció évszázadait.

Ezt követően „A reformáció emlékei” címmel kiállítás nyílt a református közösségek tárgyi emlékeiből a közösségi házban. Dr. Márkusné Vörös Hajnalka levéltáros a kiállítás kurátora hírportálunknak elmondta, hogy azért is különlegez ez a kiállítás, mert nagyon sok eredeti, több száz éves dokumentumot tár az érdeklődők elé.

Szintén vasárnap mutatták be a Csonkatorony új harangjait a Kultúrházban, amelyek advent első vasárnapi rendezvényén szólalnak majd meg. A harangokat Gombás Miklós harangöntő mester készítette Őrbottyánban. Az egyik harang felirata: „Csopaki lakosok örömére közadakozásból öntette Csopak Község Önkormányzata és Csopak Település Közalapítvány” 2017., A másiké pedig: „Ki jó barátra lelt, kincset talált”, ugyanez lengyelül is olvasható és „Csopak és Myslenice együttműködésének emlékére 2017.”.

Hírportálunk képgalériája ITT tekinthető meg!

Dr. Márkusné Vörös Hajnalka forgatókönyve a kiállításról:

1. tárló
A reformáció kezdete a Balaton-felvidéken a 16. században

A Balaton-felvidék lakossága Dévai Bíró Mátyás közvetítésével ismerte meg a reformáció tanait. Ő, aki közvetlen kapcsolatban állt Lutherrel és Melanchtonnal az 1530-as évektől kezdve többször is járt vidékünkön. Kádárta (1535), Enying (1540), Csór (1542), Felsőörs (1542), Kenese (1544), Szentkirályszabadja (1545) valamint Csopak és Kövesd lakossága neki köszönheti felekezetváltását.

Kép: 1. korabeli vándorprédikátor vagy 2. Dévai Bíró Márton szobra
Tárgy: 15. századi kehely és középkori templom-töredék

Az élet feltételei gyökeresen megváltoztak vidékünkön:
Székesfehérvár 1543-ban, majd Veszprém 1552-ben bekövetkezett eleste után a török hódítás Csopak és Kövesd lakóinak számára is közvetlen fenyegetéssé vált. A Balaton-felvidék két birodalom végvidékére került. A „kereszténység erős védőfala” helyett ekkor alakult ki a nyomorult, szenvedő kis ország tudata „a választottak kicsi serege”, akire Isten azért zúdítja a szenvedéseket, hogy megtisztítsa. Vidékünk népe a Luther Márton, majd Kálvin János által megfogalmazott evangéliumi igazságokat a törökkel vívott szörnyű harcban belső segítségnek érezte. „Aki a halál árnyékában él, ahhoz közelebb van az ég is. Ahol túlárad a bűn, túlárad a kegyelem is.”

A Balaton-felvidéken kiépült az új védelmi vonal, amelynek népességét – a végvári katonaságot, a hajdúkkal és a falvak lakosságával – sokirányú kapcsolat kötötte össze, amelyet még megerősített a közös református vallás összekötő kapcsa. Csopak 1548-tól 1554-ig a veszprémi, majd a tihanyi várhoz tartozott, Takaró Mihály, majd Gyulaffy László védte életüket és sarcolta javaikat. Egymásra utalva, egymást segítve tudtak csak ellenállni a katonailag erősebb hódítóknak.

Kép: 3. Veszprém és Palota végvárának 1593. évi ostroma (Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára)

2. tárló
A reformáció a Balaton-felvidéken a 17. században

A 16. század végén, a 17. század első felében megtörtént a protestáns felekezetek végleges dogmatikai, liturgikus és egyházszervezeti szétválása és az egyházi rendtartások megfogalmazása. A Wittenbergben tanuló magyar prédikátorok már viszonylag korán megfogalmazták hitvallásaikat, tanításaikat és szervezeti szabályaikat. Dévai Bíró Mátyás 1531-ben írta meg 52 tételét „Az üdvösség alapkövei” címmel.

A protestáns egyházak tisztviselőinek és tagjainak életét a kánonok által tartalmazott törvények (törvénykönyvek) szabályozták, amelyeket a zsinatokon állapítottak meg és fogadtak el. A Dunántúli Református Egyházmegyében a vidékünkre vonatkozó rendszabályokat Gál Imre kánonos könyvében gyűjtötte össze kézírásban, amely most Pápán található a Református Egyházmegyei Gyűjtemény Levéltárában.

Kép: 4. Hitvallások és kánonok

A 17. századi zsinatokon résztvevő csopaki lelkészek:

Tolnai István
(1630. évi pápai zsinat)

Kőszegi Molnár Mátyás
(1633. évi köveskúti zsinat)

Somorjai János
(1640. évi köveskúti, majd 1643. évi csöglei zsinat)

Veresmarti János
(1649. szeptember 15. Gál Imre püspökké választása)

Bűi János
(1657. évi pápai zsinat)

Tárgyak: Két 17. századi ónkehely (kanna)

3. tárló
Bibliafordítások, nyomdák a reformáció szolgálatában

Különösen jelentős szerep jutott a reformáció tanainak elterjedésében a könyvnyomtatásnak, amelyet a protestánsok „saját nézeteik terjesztésére nagyhatású fegyvereként használtak”. Magyarország három részre szakadásától kezdve az 1570-es évek végéig a Magyar Királyság területén és Erdélyben csak protestáns nyomdák működtek, a 16. század folyamán az első nyomdák és nyomdászok evangélikusok vagy reformátusok voltak.

A reformáció alapeszméjét jelentő, Luther által megfogalmazott protestáns teológiai elvek a következők:
• egyedül Krisztus (solus Christus), vagyis elvetette a szentek tiszteletét;
• egyedül a hit (sola fide), „Az igaz ember hitből él,” azaz az üdvösség elnyerése nem lehetséges jócselekedetekkel;
• egyedül a kegyelem (sola gratia), melynek elnyerése szükséges a hit mellé az üdvözüléshez;
• egyedül az írás (sola scriptura), azaz „Az igaz ember … csakis a Szentírásban való hite által üdvözül”, vagyis elvetette az egyházi szájhagyományt”
Ez utóbbi elv mentén a reformáció mozgalmai a Bibliát tekintették alapvető hitforrásnak. Ezért igyekeztek minél hitelesebb szövegét megállapítani és anyanyelvű fordításokban mindenki számára hozzáférhetővé tenni.
Az első magyar teljes nyelvű bibliafordításra 1590-ig kellett várni. Magyarországon az ún. Vizsolyi Biblia vagy Károlyi-Biblia volt az első teljes református bibliafordítás, sőt egyben az első magyar nyelven nyomtatásban megjelent teljes Biblia is. A fordítás Károlyi Gáspár (1530 körül-1591) lelkész és a köréje szerveződött, ismeretlen tagokból álló fordító munkaközösség munkájának eredménye. Göncön dolgoztak a szöveg magyar nyelvre való átültetésén, amelyhez igyekeztek felhasználni nemcsak az addig elkészült magyar nyelvű bibliafordításokat, de valamennyi kortárs latin változatot, sőt még a Vulgatát is. Károlyi és társai – Lutherhez hasonlóan – még a bővebb ószövetségi kánon könyveit is lefordították, sőt néhány apokrif írást is. A munka 1586-ban kezdődött, és 1589-ben már meg is indulhatott a nyomtatás. 1588 őszén Rákóczi Zsigmond Vizsolyban telepítette le Mantskovit Bálint nyomdászt, aki másfél éven át nyomtatta a fólió méretű, kommentárokkal ellátott bibliát, amely 16. századi magyarországi nyomdászat legnagyobb teljesítményének tekinthető. Ez a fordítás vált alapjává a későbbi protestáns bibliakiadásoknak. Az egyes bibliai fejezetek elé Károlyi rövid összefoglalást illesztett, hogy az olvasó hamarabb megtalálja a keresett részeket. A Vizsolyi Biblia sajtóhibáit és fordítási tévedéseit később is a legkiválóbb magyar teológusok dolgozták át.

Tárgyak: a csopaki családok által használt Bibliák

4. tárló
A gyászévtized és az azt követő „csendes” ellenreformáció

Az 1671 és 1681 közötti „gyászévtized”-nek nevezett időszak a magyar protestantizmus történetének legválságosabb korszaka. A kisközösségekre a legnagyobb csapást a Wesselényi-összeesküvést követő prédikátorok ellen indított per jelentette, amelynek keretében 700 protestáns lelkészt és tanítót vádoltak meg felségsértéssel.

Az előzmény a magyar főnemesek legjobbjait tömörítő Wesselényi-összeesküvés volt, amelynek oka a Habsburg és Oszmán Birodalom között 1664-ben létrejött (Magyarország érdekeit sértő) Vasvári béke volt. Wesselényi Ferenc nádor, Zrínyi Péter horvát bán és Nádasdy Ferenc országbíró vezetésével összeesküvést szerveztek I. Lipót ellen, de a szervezkedés kiderült és az udvar példát statuált. 1671-ben 300 birtokos vagyonát kobozták el, a vezetőket kivégezték és Magyarország érdekeit képviselő nádori hivatalt nem töltötték be. De a megfélemlítés ezzel nem zárult le. Konstruált perben kapcsolatot mutattak ki az uralkodó elleni összeesküvés és a magyarországi reformáció között. Hazaárulással vádolták a protestáns lelkészeket és 1674 tavaszán beidézték őket Pozsonyba. Veszprém megyéből 67-en jelentek meg a tárgyaláson, többek között Mohácsi István csopaki prédikátor.

A per jegyzőkönyve drámaian írja le az ítélethozatalkor történt eseményeket. 1674. április 4-én az érseki palota tanácstermébe gyűjtötték a vádlottakat és felszólították őket, hogy azok, akik a hivataluk árán a hazában kívánnak maradni, az ajtótól jobbra gyülekezzenek, a kivándorolni készülők pedig balra. Az ajtóba ne álljon csak az, aki a halálos ítéletet várja. És a tömeg egy emberként mozdult. Valamennyien az ajtónál maradtak. Ezen még a bírák is „megírtóztak”, írja Kocsi Csergő Bálint pápai tanító visszaemlékezésében. Bár a bírák tisztában voltak azzal, hogy végrehajtani lehetetlen, 346 prédikátorra mondták ki a halálos ítéletet, amit az európai közvélemény nyomására nem hajtottak végre, de 40 lelkész gályarabságra került, akiket 1676-ban szabadított ki Reuyter holland admirális.

A pozsonyi perben a prédikátorokra kért büntetést, többek között az ingó és ingatlan javaktól való megfosztást nem lehetett teljességgel végrehajtani. A Balaton-felvidéken megmaradtak a protestánsok templomai, intézményi, a lelkészektől csupán a szőlőiket vették el, amit a jezsuiták kaptak meg.
Kép: 5. A gályarabságra hurcolt prédikátorok hajóra szállása
6. A gályarab-perben beidézett Veszprém megyei prédikátorok

Torkos Jakab református püspök egyházlátogatás 1747-ben

Torkos Jakab református püspök 1747-ben végzett egyházlátogatása szerint a csopaki és kövesdi egyházközségben volt lelkész, és működött tanító. A református közösségeket Kövesdről Sós Péter, Csopakról Balog Mihály képviselte.

Csopakon 1725-től 1747-ig a következő lelkészek szolgálatát jegyezték fel:

Komáromi Csó István
Veszprémi Ötvös Péter
Berhidai Mihályné
Terestyén József
Edelényi István
Gőből Gáspár
Szent Péteri József

A csopaki hívek a prédikátorukat mindenben dicsérték, mind tisztében, mind hivatalában, jó magaviseletében, és szorgalmatosságában is. A feleségét is mindenben dicsérték.

A lelkész fizetése:

A csopaki és a kövesdi lelkészt a közösség tartotta el: készpénzt és természetbeni juttatást adtak számukra, emellett gondoskodtak az egyházi és javadalmi földek megműveléséről, a tűzifa előteremtéséről. A csopaki konvenció 1747-ben a következőből állt:

20 öreg kiló búza
őszi búzával vetnek be 2 holdat,
tavaszi búzával 1 holdat, amelyet az eklézsia arat és takarít be.
Szénát 2 öreg szekérrel adtak,
sót egy mázsát,
faggyút 20 fontot,
borból minden gazda 2 öreg pinttel.
Fát minden gazda ad két szekérrel.
Keresztelésért 25 dénárt,
esketésért 1 forintot,
halotti prédikációért 50 dénárt,
egyházkelőért 11 és fél dénárt fizettek.

Csopaki liturgikus edények:

A szent sákramentumokhoz való edények illendők az úr vacsorájához.
Ezüst pohár,
ón tányér és kanna,
keresztelő korsó cserépből, tál nincsen.
Vagyon persely, a dékánynál áll a kulcsa.

Tárgyak: az itt felsorolt pohár, ón tányér és kanna, cserépkorsó, kenyér osztó ón-tál, persely
5. tárló
A református templom elvétele 1751.

Padányi Bíró Márton, a veszprémi katolikus egyházmegye püspökének megbízásából
1751. április 3-án foglalták el erőszakos eszközökkel a csopaki reformátusok templomát.
„Dóczy Ferenc megyei főbíró veszprémi kanonokokkal, 12 fegyveres katonával Bekényi István lelkészt erőszakkal kirángatták a lakásából és minden holmiját kiszórva elűzték. Ezt követően este Zabolai Mihály tanítóra küldtek négy fegyveres katonát, aki látva a prédikátor veszedelmes költözését, magától hagyta el az épületet, majd a katonák az iskolát is elfoglalták.” – írták a reformátusok a püspökhöz írt panaszos levelükben.

Az egyházlátogatás jegyzőkönyv így foglalta össze a Csopakon történteket:

„1751-dik évben fegyveres erőszakkal mind temploma, mind pap- s tanítói laka elvétetett. Mocskos beszédek és halálfenyegetések közt huzatván ki lelkésze a paplakból, mellybe még ugyanazon éjen a paloznaki plébános lopatott be. Ettől kezdve mind a három egyház – Csopak, Kövesd, Paloznak – Arácshoz tartozó gyülekezet lett.”

A csopaki református anyaegyház 1716-ban kezdett régi anyakönyvét 1751-től 50 évig nem vezették.

Az eretnekeknek tekintett protestánsoktól elvett templomokról
és elűzött protestáns lelkészekről szóló kimutatás
a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban

Elvett templomok:
Arács 1754.
Csopak (a veszprémi káptalan birtoka) 1751.
Paloznak (a veszprémi káptalan birtoka) 1750.
Lovas 1754.

Padányi Bíró Márton veszprémi püspök által elűzött református lelkészek:
Hajmáskér 1747.
Sóly 1749.
Ajkarendek 1750.
Arács 1754.
Csopak 1751.
Paloznak 1750.
Lovas 1754.
Litér 1753.

Képek: Az eretnekeknek tekintett protestánsoktól elvett templomokról és elűzöttprotestáns lelkészekről szóló kimutatás 1751-ből (a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárból) + Csopak középkori templomáról Rómer Flóris bencés tanár készített rajzot 1861. augusztus 31.
A templomot 1882-ben elhanyagolt, éltveszélyes állapota miatt lebontották.
(Petzek Gyula rajza nyomán készítette Jankovits Gusztáv festőművész 1997.)
Tárgyak, források: Csopak-Kövesd-Palóznak Társeklézsiák anyakönyve 1716-1751
A Csopaki Református Egyházközség Aranykönyve 1800-
6. tárló
Templomépítés
1799-1801

A csopaki és kövesdi reformátusok templomukért és iskolájukért többször és több helyre folyamodtak, de kéréseik és erőfeszítéseik eredménytelenek maradtak.

A türelmi rendelet 1781-ben végre meghozta az óhajtott szabadságot, de az csak torony és utcai főbejárat nélküli templomok kialakítását engedélyezte azoknak a településeknek, amelyekben legalább 100 család vallotta magát protestánsnak. Később, 1786-ban megszűnt a toronyépítés tilalma, majd 1788-tól engedélyezték az utca felőli főbejáratot is. Az 1780-as évek végére a korábban kötelező oratórium elnevezést is megszüntették.

A csopaki és kövesdi reformátusok 1796-ban kaptak engedélyt a templom építésére. Mivel a veszprémi káptalan nem járult hozzá a kövesdi ún. puszta templom újjáépítéséhez, 1798-ban megvették azt a nemesi telket, amelyen ma is áll a református templom és a parókia.
Az Aranykönyvet megnyitó Szűts Károly lelkész jegyzete fel, hogy „Istennek hála, hogy nem kaptuk meg [a kövesdi romtemplomot], mert így egy gyönyörű templomot építhettünk.”

1799. március 15-én szerződést kötöttek Pőhm Mihály kőművesmesterrel a templom építésére, aki elkészítette a templom tervrajzát. A templomtető ácsmunkáit, a kórusgerendák és a toronylépcsők elkészítését Minihuber János ácsmester vállalta. A padokat Kozma József készítette el 100 forint és egy akó borért.

A templom építéséhez nagy segítséget nyújtottak a szentgáli reformátusok, akik épületfát és pénzbeli kölcsönt adtak a csopakiaknak. A templom 1801 tavaszára készült el, a Csopak-Kövesd-Paloznak egyesült egyház megválaszthatta első rendes lelkipásztorát Szentandrási Molnár Istvánt.
Parókia

A református közösség történetében lényeges elem a közösségi terek, ingatlanok megteremtése, megszerzése. A gyülekezetek esetében kiemelkedően fontos a templom, a paplak, az iskola, s a temető kialakítása, hiszen hitéletük zavartalanságát, függetlenségét ezek a helyszínek biztosítják.

A csopaki lelkészlakást és a melléképületeit 1806–1808-ban építették Szerki Mihály kurátorsága idején. Az akkori parókia szilárd anyagból épült, benne két szoba a lelkészé és családjáé volt, amelyhez kamra és alatta élelmiszer és bor tárolására alkalmas pince csatlakozott. A szobák között helyezkedett el a kemencés konyha. Az udvarban, a házhoz kapcsolódóan sövényfalu istálló állt. A 20. század elején építették újjá a parókiát komfortosabbá téve lelkészük életterét.

Források eredetiben:
A csopaki és kövesdi reformátusok kérvényei templomukért és iskolájukért
Az 1781-ben kiadott türelmi rendelet szövege
A csopaki református egyház szerződése Pőhm Mihály kőművesmesterrel a templom építésére, 1799. március 15.
A csopaki református templom tervrajza. Készítette Pőhm Mihály kőművesmester, 1799-ben
A templomépítésre a szentgáli nemes Szalay Mihálytól 1800. július 8-án felvett 200 forintos kölcsön elismervénye, amely tartozást 1801-ben elengedett

7. tárló
Iskola

Az iskolarektor sajátos helyzetét jól megvilágítja egy 16. századi református zsinat végzése: „Az iskolatanítók… köteleztetnek minden kegyes és tisztességes dolgokban lelkipásztoruk iránt a tartozott engedelmességet kimutatni, a mikép a lelkipásztortól szoktak hivatalukra meghívatni és alkalmaztatni, sőt többnyire a papok asztaláról is enni.” A kántortanító a lelkész munkatársa volt, mert a tanításon kívül kereszteléskor, esküvőn, temetéskor, vasár- és ünnepnapokon vezette az éneklést, ha volt orgonán játszott, gyakran ő volt az egyházi „mindenes”: harangozó, jegyző vagy éppen aktív mesterember.

A tanítás és az egyházi feladatok mellett a jegyzői munkák ellátását is a mestertől várta a község. Jövedelmében ezért találjuk meg a levélírásért, olvasásért, hagyatéki iratok készítéséért juttatott fizetést. Az iskolarektor járandósága az egyházközség gazdasági körülményeitől függött. Az alapilletményt családonként részben természetben – borban, gabonában és fában – részben készpénzben kapta. Tehetősebb egyházközségek földingatlannal is rendelkeztek, ami hozzátartozott a tanító jövedelméhez.

A csopaki református iskola hosszú ideig bérelt helyiségben működött. 1837-ben sikerült saját tulajdonú házat vásárolni.
A Kövesd-Csopak-Paloznaki Egyesült Református Egyház népiskolája 1883-ban épült fel a Bíró Dániel által adományozott telken. Az éplület jelenleg is a református egyház használatában van, mint gyülekezeti ház.

Mit tanítottak a református iskolákban?

„Az iskolák az egyház veteményeskertjei” – mondta ki a Felső-magyarországi cikkek 21. pontja 1595-ben nyugtázva ezzel azt, hogy a hitélet megélésének, a következő nemzedék nevelésének fontos eszköze a felekezeti iskola, amely nem csupán a hitoktatásnak, de a protestáns embereszmény továbbadásának is helyszíne lehet, s a gyülekezet egésze szempontjából kulcsfontosságú. A reformáció „Sola Scriptura” hittételéből fakadóan a Biblia olvasásával mindenkinek magának kell eljutnia az igazság megismeréséhez, s ez a kötelezettség a legelső pillanattól kezdve az olvasás és írás tudását követelte meg a protestáns hitre áttértek széles rétegétől.

De mit tanítottak a protestáns iskolákban? A reformáció első századaiban a városi és falusi kisiskolákban a katekizmus és a bibliai történetek jelentették a tananyagot, majd a magyar, református pedagógiai irodalom legnépszerűbb tankönyve a Hármas Kis Tükör lett, amely 1771 és 1868 között hetven kiadást ért meg. A hajdani nagykőrösi református rektortanító, Losonczy Mányoki István tankönyvéből tanulta először Magyarország földrajzát, alkotmányát és történetét Csokonai, Kölcsey, Berzsenyi, Erdélyi János, Jókai, Arany, Petőfi, Tompa, Madách, Kossuth Lajos, a reformkor nagy nemzedéke és a csopaki református ifjak többsége.

8. tárló
Gazdálkodás

Csopakon a szőlőművelés jelentette a lakosság megélhetésének legfontosabb forrását és így volt ez már a reformáció századaiban is. A török korban a művelési ágak közül a szőlőültetvények viszonylagos védettséget élveztek. A törökök elpusztították a településeket és a vetéseket, megölték vagy elhurcolták a lakosságot, de nem bántották a szőlőültetvényeket és a méheseket. A végvári katonák és a protestáns prédikátorok egyik fő jövedelemforrása volt a szőlőművelés és ez megmaradt a későbbi századokban is.

A református egyházközség gazdasági ügyeit a gondnok intézte, aki a három kurátor közül került ki. Minden kiadásról, bevételről pontos számadást vezetett a gondnoki naplóban. Külön vezette a borszámadást. A kurátorok vették számba az egyháznak végzendő munkákat és az ő feladatuk volt a közmunkák szervezése, mivel az egyháztagok inkább munkában rótták le az egyházzal szembeni kötelezettségeiket.

A csopaki szőlőhegyi önkormányzat jegyzőkönyve a Balaton-felvidék területéről fennmaradt legszebb és legteljesebb dokumnetuma, amely 1754-től 1880-ig maradt az utókorra.

9. tárló
Protestáns egyesületek
A protestáns egyházszervezet mellett mindig működtek a vallásosságnak olyan laikus szervezeti formái, amelyek fontos összetartó és szervező erőt jelentettek a közösségnek, amelyek az emberek között közvetlen kapcsolatot teremtve, egy-egy közös cél, vagy eszme köré szervezik a társadalom kisebb csoportjait, ugyanakkor a felekezetek rajtuk keresztül is gyakorolják a társadalmi szerepvállalást.

Csopakon és Kövesden a kulturális élet központja a református elemi népiskola, a közösségi élet szervezői a református tanítók voltak. Különösen sokat köszönhetett a falu Pamotyai Lajos kántortanítónak, aki először dalárdát, majd műkedvelő színjátszó csoportot hozott létre a tehetséges fiatalokból.

A Balatonkövesd-Csopak-Paloznaki egyesület Református Egyház Dalkörének zászlójára a következő jelszavakat hímezték: „Isten és haza mindenek előtt! Néked óh lélek, dal az éltetőd!” S valóban a dalárda nem csupán saját közösségében, de a megyén túl is örömet és sikereket szerzett szép és Istent dicsőítő énekével.

A tanító zenés-táncos népszínműveket, vígjátékokat, operetteket tanított be télen a színjátszóknak. Bemutatták Kálmán Imre Obsitos című zenés darabját és Rákosi Viktor népszerű regényéből készült 4 felvonásos színjátékot, az Elnémult harangokat. Az iskolában, templomkertben, pajtában előadott színdarabokat olyan tökéletesen átélve játszották el a szereplők, hogy a színjátszók lenyűgözték a hallgatóságot.

10. tárló
Köznapok vallásossága
A református családok vallásos világa, hitélete a családtól, a család vallásosságától, hitének gyakorlásától és mélységétől függött, s az határozta meg, hogy ebből mennyit tudtak átadni a felnövekvő gyermekeknek.

A köznapok vallásossága a napi imádságokban, a Biblia olvasásában nyilatkozott meg, amikor közvetlen kapcsolatba kerültek Istennel: kérve, könyörögve, hálát adva. Leggyakoribb imaalkalmak a reggeli és esti fohászkodások voltak, valamint közös étkezésnél az asztali áldás.

A reformátusok vallásos életében jelentős szerepet játszottak az ima- és énekeskönyvek. Az 1920-as évekig naponta tartottak reggeli könyörgést, amelyre a mezőre indulók bementek, szerszámaikat a templom falához támasztották s úgy vettek részt az áhítaton.

1948-ig az iskolában minden héten vallásos estét tartottak, ahova öregek, fiatalok, férfiak, nők, lányok, legények egyaránt elmehettek. Szerdai napokon tartották ezeket, a lelkész és a tanító közreműködésével. Ezeket az alkalmakat váltotta fel a bibliaóra.

A templomi alkalmak ünnepi alkalmak voltak vasárnap is, amelyre testileg, lelkileg felkészültek. Legünnepélyesebb istentisztelet az úrvacsoraosztással együtt járó volt. Az első úrvacsoravételt megelőzte 12 esztendős korban a konfirmáció.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!