'56 a szabadság hídja, zenés diákszíndarab Csopakon

A negyvenc perces zenés színpadi mű visszatekintést engedett a 61 évvel ezelőtti történésekre, mindezt zenével, tánccal és korhű idézettek, valamint egykori rádió bejátszásokkal. A Csopaki Református Általános Iskola felsős diákjainak előadását hatalmas tapsviharral köszönte meg az ünneplő közönség.

Kiss Andrea írta a forgatókönyvet és rendezte, Kiss Zoltán és Kiss Andrea felkészítő tanárok, Tombor Balázs díszlettervező és festő közreműködésével. Ünnepi gondolatait Tislér Géza református lelkész osztotta meg a hallgatósággal. Az ünnepi gondolatokat követően a tömeg a zuhogó eső és szél ellenére elsétált a Hősi Emlékműhöz, ahol elhelyezték a megemlékezés koszorúit.

Hírportálunk képgalériája ITT tekinthető meg!

Tislér Géza ünnepi beszéde:

Tisztelt Ünneplők és Emlékezők!

Vannak mondatok, amik a maguk idejében talán jól hangzottak, talán találóak voltak, talán kifejezték a kor szükségét, de a múló évszázadok, a történelem, az emberek igénye és gondolkodása nem igazolta annak a mondásnak időtálló helyességét.
„Egyetlen pártatlan és igaz kritikus van” mondta egy nagy írónk, és ez az „idő”.
Igen, vannak mondatok, amik nem állják ki az idők próbáját és megkérdőjeleződnek a történelem sorsfordító helyzeteiben.
Cromwell a nagy angol államférfi 1647-ben a következőt találta mondani:

„Nem az a kérdés, hogy mit szeretne a nép és mi tetszik neki, hanem az, hogy mi jó neki!”

A mondat egy céltudatos, ellentmondást nem tűrő, szinte zsarnoki kijelentés.
Egy mondat, amit nem igazol a történelem, nem igazol az idő és legfőképpen nem igazol 1956 forradalmának és szabadságharcának üzenete. Az egyetlen és igaz kritikus rácáfol a mondat időtállónak hitt kijelentésére.
Ugyanúgy, ahogy rácáfolt 1956 októbere mind arra, amiről a nép nyakába tett zsarnoki vezetők úgy gondolták, hogy „ jó lesz az neki”. De végül mégiscsak az diadalmaskodott a jövőbe mutatva, hogy az az igaz és időtálló, amit „szeretne és ami tetszik a népnek”.

Utazzunk most kissé vissza az időben, a forradalom előtti időkbe, nézzük meg, hogy milyen volt az a világ, amiről azt gondolták, hogy „jó lesz a népnek” és vessük össze azzal, hogy mit „szeretett volna és mi tetszett volna” neki.
Legyen segítségünkre ebben néhány közismert történelmi tény és a Veszprém Megyei Népújság 1953-as és 1956-os lapszámainak néhány válogatott és igazán sokat mondó szemelvénye.
A megyei napilap ezen a címen jelent meg a kommunista párt hivatalos szócsöveként.
A forradalmi napokban pedig néhány lapszámot megért a „Nemzeti Forradalmi Tanács” című kiadvány, amit a mártír Brusznyai Árpád jegyzett.

Az ideológia az élet minden területét mélyen áthatotta. Tudni vélte, mi a jó és mi a szép, mi az érték és mi a talmi. Nem volt ez alól kivétel az irodalom sem.
1949-ben a nagy hagyományokkal bíró és rangos Baumgarten Díjat a kuratórium az egyre népszerűbb versekkel jelentkező Szabó Magdának ítélte oda. Igen, annak a Szabó Magdának, akinek születése centenáriumára az idén emlékezünk.
Egyre jobban szerette és egyre jobban tetszett az Új Hold nemzedék fiatal kiválóságának lírája a népnek: De Révai József és csapata közbeszólt: „nem lesz ez jó a népnek”
Visszavonatták az elismerést és Szabó Magda helyett Kuczka Péter kapta a díjat ilyen és hasonló stílusú verseiért:
idézem:
„Elvtársak! ma a szavazáson
fölemelem tagkönyvemet.
Kicsiny, piros könyv, Drága Pártom
Ad vele erőt és hitet.”

A kor jellegzetes, szovjet mintára terjesztett stílusirányzata volt a csasztuskák világa. Rövidke, de annál sekélyesebb, mély ideológiai töltettel bíró versikék voltak ezek, amiken ma már derülünk, de ahogy ma a fiatalok mondanák „vér komolyan” gondolták ezeket.

Egy gyöngyszem a Veszprémi Népújság 1953. április 27. számából:
„Dolgozó parasztnak
Vénnek fiatalnak
Megjavult a sorsa.
Van már ételének
a régi szegénynek
Íze sava borsa.”

vagy egy keményebb, amit a masírozó kis úttörők ekként szavaltak:
„Minden zsíros kuláknak,kötelet a nyakába”

Hogy szerette-e és tetszett-e a népnek mindez, azt kétlem. A jobb érzésűek biztos csendesen elfordították vagy leszegték a fejüket: nem volt mit tenni, a hivatalosok úgy gondolták,”ez lesz jó a népnek”.

De jó lesz, helyesebben, de jó lenne a népnek vitaminban gazdag déli gyümölcsöt fogyasztani. 1953. április 12-én megtudjuk a Népújságból, hogy „megkezdődött a balatonmenti Akaliban az első citromszüret.”Megtudjuk azt is,hogy a” szovjet Micsurin agrotechnika magyar földön is lehetővé teszi a délszaki gyümölcsök termesztését”.

A valóság ezzel szemben az volt, hogy az erőszakolt téeszesítés miatt fellépett hiánygazdaság miatt az üzletek üresen kongtak, hiába szeretett volna vagy tetszett volna a népnek bármit vásárolni.

Folytathatnám a sort: idézhetném a pusztuló és hanyatló nyugat rémképét, szemben a fejlődő magyar, albán vagy bolgár nehéziparral, a „szeretné és a tetszik” kontra „mi jó neki” dialektikájával: a további példák is csak egy embertelen, hazug, a más véleményt nem tűrő világ képét mélyítenék és rajzolnák, annak a minden társadalmi réteget érintő feszültségét, ami robbanásra vár.

A robbanás 1956. október 23-án következik be. Itt Veszprém környékén némi fáziskéséssel és a párt lapjához hű retorikával. A 24. ill. 25. számban még „provokációról”, ellenforradalmi kísérletről” ír az újság: 26-ra végre tisztul a kép:
A Népújságot felváltó, néhány lapszámot megérő, már említett Nemzeti Forradalmi Tanács kiadványában végre arról szólnak a cikkek, amiről szeretné a nép.
Egyébként, hogy faluhelyen így Csopakon is némi fáziskéséssel értesültek az eseményekről az emberek, álljon itt a saját családi legendáriumunkból egy példa.
Édesapám, egy az akkori teológusokkal, lelkészjelöltekkel készített interjúkötetben a következőket mondja:
„Hétfőn /október 22-én/ kezdődött a szüret, hazajöttem Pestről,hogy segítsek a szüleimnek a munkában. Kedden, vagy talán szerdán volt, viszem a bort – azt mondja ott nekem egy ember: „Hova viszi azt a bort fiatalember? Viszem beszolgáltatni”. Csak egy megjegyzés: A beszolgáltatás azt jelentette, hogy bizonyos mennyiségű bort, mustot, jelen esetben a termés legnagyobb részét 30 hektolitert le kellett adni fillérekért: a fizetség az egy hétig tartó szüretre felvett munkások bérét épp hogy fedezte: rossz évben előfordult, hogy a gazdának nem maradt semmi sem: Azt mondja ez az ember: „ Ne hülyéskedjen, ne vigye,hát nem tudja mi van Pesten? Mondom: Nem.”Annyira benne voltunk a munkában, hogy szerda este hallottam először a rádióban, hogy mi van Pesten.”

De vissza a Forradalmi Tanács lapjának beszámolóihoz:
Ami feltűnik: a korábbi lapszámokban senki sem írja alá a cikkeket: 23-án, 24-én ez áll a cikkek alatt: „Az MDP vezetősége” „Ajkai Bányák Pártszervezete”.
26-án viszont a cikkek alatt ott van a szerzők neve: Méray Tibor, Szegő Zsuzsa és sorolhatnánk.
Mintha a hivatalosak nem mernék vállalni nevüket, a forradalmárok pedig igen.
Azok, akik eddig megmondták, hogy mi lesz a jó a népnek, szervezetek mögé húzódnak, akik meg megírják, amit szeretnének és ami tetszik nekik, azok kilépnek a nyilvánosság elé.
Mert végre megszólal a szabad hang annyi év után, az idézetek örömöt, lelkesültséget sugallnak:

„ 11 és fél óra alatt nem hallottam egyetlen olyan mondatot sem,- mondja egy a pesti eseményekről beszámoló riport,- amely a burzsoá restaurációt óhajtotta volna”
vagy egy másik idézet: „Ezt nézd meg jól fiam,- mondja apa a gyermekének a Sztálin szobor ledöntésénél,- és mondd el mindenkinek ha nagy leszel, hogy nem akármilyen nép a magyar”.

Őszinte, szívből jövő, tiszta szavak.
Arról szólnak, amit szeretne szabadon elmondani az ember és ami tetszik neki. Nem arról szól, amit elvárnak tőle.
Itt dől meg Cromwell pragmatikus és gyakorlati állítása a népről: Nem azt teszi, amiről azt mondják „jó lesz ez neked” hanem azt teszi és úgy dönt, ahogy szeretne és ami tetszik neki!
Másként mondva:
SZABADON
„Szabad nép tesz csuda dolgokat” Nem az elnyomott, megalázott, megbélyegzett csak a szabad, minden korban és időben.

Periklész a nagy görög hadvezér ekként beszélt az atheniak hősei felett:
Örök példa legyen ez minden korban és minden időben 1956 hőseire emlékezve:

„Nincs boldog élet szabadság
és nincs szabadság bátorság nélkül..”