Régi konyhák falvédői

balaton.vehir.hu 2017. 08. 26. 20:55

Összesen 137 darab régi hímzett falvédőből nyílt kiállítás szombaton délután a Csopak Galériában.

 

Tislér Gézáné dr. Akócsi Katalin magángyűjteményében 300 darab falvédő található a legrégebbiek 1914-1915-ös évekből származnak – tájékoztatta hírportálunkat a doktornő. Akócsi Katalin még 1988-ban kezdte el gyűjteni a falvédőket.

 

Pilipkó Erzsébet

A tematikus kiállítást dr. Pilipkó Erzsébet néprajzkutató a Laczkó Dezső Múzeum munkatársa nyitotta meg, aki igen részletes előadásában időrendi sorrendben ismertette a falvédők megjelenését, azok társadalmi hatását, szociológiai jelentését. Beszédében kihangsúlyozta, hogy az első falvédők még a középkorban jelentek meg, készülhettek szinte bármilyen anyagból és kerültek be a különböző helyiségekbe. Az első német nyelvű feliratos falvédőket egy Bécsben megjelent kiadványban tették közre még 1871-ben-ben. Így jutott el hazánkba is először a német feliratokkal ellátott falvédők, majd a két világháború között volt hazánkban reneszánsza falvédőknek. Először a polgári lakásokat díszítették vele különböző feliratokkal, motívumukkal, alakok ábrázolásával majd a falusi környezetben vált igen népszerűvé. Ezt a páratlan gyűjteményt, kiállítási anyagot bármelyik múzeum megirigyelné és kiállítást rendezne belőle, mert olyan gazdag tartalommal rendelkezik – fogalmazott a néprajzkutató.

 

A rendezvényen népdalokkal, versekkel közreműködött a Református Asszonykör

A páratlan gyűjtemény első darabja még 1988-ból

Tislér Gézáné dr. Akócsi Katalin a "Hazaszeretet" falvédőinél

Verselés

A kiállítás naponta 12.00 – 16.00 óra között tekinthető meg, hétfő szünnap.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!