Csopakon Szent Istvánra az államalapítóra emlékeztek

balaton.vehir.hu 2017. 08. 20. 23:35

Augusztus 20-án az esti műsor a Városok-Falvak Szövetsége tagtelepüléseinek néptáncosainak fergeteges fellépésével kezdődött.

Elsőként a Berettyóújfaluból érkezett Bajnóca Néptánc Együttes majd a Tiszacsegei Hagyományőrző Néptánc Egyesület táncosai kápráztatták el a nézőket.

Őket követően a Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara játszott ismert hazai és külföldi dallamokat.

Majd Ambrus Tibor polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait. Beszédében kiemelte augusztus 20-án most már majdnem harminc éve Szent István királyra, nem pedig I. Istvánra emlékezhetünk, ismét Szent Istvánnak, a magyarok tündöklő csillagának hívhatjuk királyunkat, aki sokat áldozott és sokat tett azért, hogy Magyarország, mint állam beilleszkedjen az európai országok sorába. Igen, áldozott, mert két tűz közé került: vagy meghagyja a keresztény ősvallást, amelyet Koppányék gyakoroltak, vagy elfogadja a római katolikus egyház álláspontját, amely igen kemény és ellentmondást nem tűrő álláspont volt. István mérlegelt, majd döntött: a kisebb rosszat választotta, hogy Magyarország ne szálka, ne állandó ellenpont legyen, hanem egysége erős állam, amely magáénak tudhatja Róma támogatását.

Szent István azt is tudta, hogy nem elég csupán Magyarország határain belül megteremteni egy egységet, ennél jóval nagyobb, a Kárpát-medence teljes területén kell gondolkodnia. Államalapító királyunk pontosan tudta, milyen értékeket adhat a magyar gazdasághoz és kultúrához a más népekkel való együttműködés. Ahogy fogalmazott, „az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.” Ugyanakkor azt is szem előtt tartotta, hogy az egységes vallás és az ezen keresztül terjeszthető írásbeliség, műveltség é kultúra kulcsfontosságú uralkodása erősségének megőrzéséhez. Rengeteget tett tehát azért, szellemi központokat hozzon létre az apátságokban és kolostorokban, ahol iskolákat működtetett, amelyekben szerzetesek az európai keresztény kultúrára oktatták a diákokat, kinevelve így egy olyan igen művelt réteget, akik közül az uralkodó vármegyék legfőbb elöljárói, tisztségviselői kerültek ki.

Majd hozzátette: Szent István élete, uralkodása és tettei nem csupán a vezetők, de minden egyes magyar ember előtt példaként állhatnak. Megtanulhatjuk belőle, hogy tanulhatunk másoktól, de meg kell őriznünk és tovább kell adnunk azt, ami a miénk, örökségünket, hagyományainkat, értékrendünket, kultúránkat, gondolkodásmódunkat. Hogy felelősséget kell vállalnunk egymásért, mert enélkül fennmaradásunk kétséges. Hogy időnként vállalnunk kell áldozatokat s nem szabad teret adnunk az önző, csak az egyéni érdekeket a középpontba helyező értékrendnek. Szent István intelmei több. mint ezer éve velünk vannak és utat mutatnak. Értékeljük, kövessük és tanuljunk belőle – zárta gondolatait a polgármester.
A beszédet követően a több száz résztvevő közösen énekelte el a nemzeti imánkat, a Himnuszt a Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekarával.

Majd a népszerű Rulett Együttes lépett színpadra, fél tíztől rengetegen gyönyörködhettek a csodálatos tűzijátékban a Balaton partján, majd az együttessel tovább folytatódott az utcabál.

Hírportálunk képgalériája ITT tekinthető meg!

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!