Évadzáró fogadás Csopakon

balaton.vehir.hu 2011. 12. 14. 21:03

Szerdán este tartották a község hagyományos állófogadás-évadzáró rendezvényét, amelyre közel kétszáz vendég fogadta el a meghívást.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

Ambrus Tibor, Csopak polgármestere először a nyugdíjba vonulók munkáját köszönte meg, majd az általános iskolások műsorát követően a polgármester mondot köszönet, mindazoknak, akik a közösség Csopak község érdekében aktívan tevénykedkettek a településen.

 

 - Erre az estére is – mint minden évben – a mögöttünk hagyott esztendő községi, közösségi sikereihez legtöbbet hozzátett csopaki lakosokat és az önkormányzatnál dolgozó kollégákat szoktuk meghívni. Idén is nagy bajban voltam, amikor ki kellett választani a meghívottakat, és amint látják, a kultúrház után néhány év alatt ma már lassan a tornatermet is kinőjük.
Egy évvel ezelőtt, amikor terveztük ezt az évet és próbáltuk előre látni a ránk váró feladatok tömegét, a megszorítások hatásait, az egyre szűkülő pénzügyi lehetőségeket latolgattuk, félve vártuk a jövőt. De most az év végén nem lehetünk elégedetlenek, hiszen van egy jól működő önkormányzatunk, hivatalunk, működnek oktatási intézményeink, bennük sok-sok kiváló kollégával. Persze biztos vannak, akik erre azt mondják, hogy még szép, hogy sikerült, hiszen ez az önkormányzat dolga.
Fontos azonban tudni, hogy 2011-ben a kistelepülések önkormányzatainak nagy része még az alapfeladatokat sem tudta maradéktalanul teljesíteni. Mi ezzel szemben fejlesztettük az intézményeinket, az óvodába elindítottak a 3. csoportot. Ezek után talán érthető, hogy miért lehetünk elégedettek a mögöttünk hagyott esztendő eredményeivel.
Az, hogy ma ezt mondhatom, nagyon sok embernek köszönhető, de csak a sok ember ehhez még kevés lenne, sok Csopakot szerető, Csopakért tenni akaró és Csopakért közösen dolgozni tudó embereknek köszönhető. Többek között Önöknek.
Értékelünk és tervezünk. Új célok körül forognak gondolataink és hisszük, hogy az újévben is lesz majd erőnk, kitartásunk, hogy céljainkat elérjük.
Látjuk, hogy Csopak sikeres település, amely fejlődik, gyarapodik. Bár nem volt könnyű ezt elérni. De ha erre az évre azt mondjuk, hogy nem volt könnyű, akkor most szeretném közölni, hogy ez az év leányálom volt, a következő egy-két (reméljük csak egy-két) évhez képest. Teljesen átalakul az oktatás helyzete, a hivatal, az önkormányzat szerepe.
Hogy ezt túléljük és sikeresen, győztesen éljük túl, mindenkinek a segítségét kérem, mindenkit összefogásra szólítok.
Így lehetünk erősek, így tudjuk megőrizni a mi és 1990 óta mindig Csopakért, Csopak fejlődéséért dolgozó testületek eredményeit.
Úgy vélem, kellő önbizalommal vághatunk neki a következő évnek is. Mi a jövő évet is lehetőségnek látjuk, lehetőségnek, hogy szándékainkat megvalósítsuk, hogy fejlesszünk, átadjunk, befejezzünk, elkezdjünk és tovább dolgozzunk. Mindezt a teljes képviselő-testülettel összefogva, Önökkel, csopakiakkal együtt, egy irányba haladva, Csopak fejlődésének irányába. Azt is látjuk, hogy 2012 nagyon nehéz év lesz. Ahhoz, hogy minden az eddigi megszokott rendben haladjon, szövetséget kérek Önöktől, csopakiaktól, hogy ne csak szemlélői legyenek Csopak fejlődésének, hanem továbbra is résztvevői és részesei is. Mert a fejlődéshez elengedhetetlen, hogy a vezetőknek és a lakosoknak egyaránt legyen önbizalmuk és erejük, mert ott ahol van közös akarat, ott van közös fejlődés is.
Ilyenkor karácsony környékén, ha a televíziót nézzük, akkor látjuk, hogy a rénszarvasszánon érkeznek a csodák. A csukott ablakon át, az eldugult kéménynyíláson keresztül is berepülnek és megszépítik a családok, falvak életét.
A valóságban, az életben azonban sajnos ez nem így van. Itt a csodákért meg kell küzdenünk, napról napra, évről évre és már látjuk, így lesz 2012-ben is. De a sok munka és szorgalom mellett ahhoz, hogy sikereket érjünk el, fontos, hogy az újévben is figyeljünk egymásra, hogy észrevegyük, megőrizzük és gyarapítsuk értékeinket, segítsük a Csopakért dolgozókat, és akkor továbbra is olyan faluban élhetünk, amely az otthonunk.
Csopak, és annak közössége úgy működik, mint egy család. Mindenki fontos szerepet tölt be, számítanak rá, és ő is számíthat a körülötte élőkre.
Szükség is lesz az erőre, a tenni akarásra, az elszántságra. A következő év arról fog szólni, hogy képesek vagyunk-e összefogni – félretéve minden mást -, és ezzel az összefogással életet adni magunknak, családunknak, településünknek, mert az életnél nincsen semmi fontosabb, az élethez pedig munka kell, amely lehetőséget adhat a boldogságra, fiataljaink számára a boldog, gondtalan ifjúságra, az idősek számára a tisztes öregkorra, számunkra pedig az alkotásra, a munkára – zárta gondolatait Ambrus Tibor polgármester.
Köszönöm áldozatkész munkájukat, békés, családi körben töltött, áldott karácsonyt és gazdag, sikeres újesztendőt kívánok minden csopakinak és Csopakot szerető polgárnak. Legyen sikeres és szép éve Csopak közösségének.

Még több fotó a galériában: balaton.vehir.hu/kepgaleria/2011-12-14/evadzaro_fogadas_csopakon.html

Vissza az elejére Hozzászólások (0)
A balaton.vehir.hu saját cikkei szabadon átvehetők a forrás (balaton.vehir.hu) megjelölésével, interneten a cikkre mutató link elhelyezésével.
Név:
Hozzászólás:
Írja be a képen látható számsort: