Koronavírus - Elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2020. 10. 12. 22:11

2020. október 12., hétfő (MTI) - A koronavírus-járvány miatt elmarad idén a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, amely helyett a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) kampányt indít a hazai kézművesek támogatására.

  A koronavírus-járvány az egészségügyi szakemberek előzetes becslései és a kormányzati nyilatkozatok szerint az adventi időszakban, azaz várhatóan november végén és decemberben fog tetőzni. A BFTK vezetése ezért - a fővárosi operatív törzs iránymutatását is figyelembe véve - úgy döntött, hogy az idei Vörösmarty téri karácsonyi vásár a járványhelyzet miatt elmarad - közölte az MTI-vel hétfőn a BFTK.

    A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a járványügyi adatok emelkedésére a környező országok nagyvárosai is hasonló intézkedésekkel készülnek, szigorítva a hasonló jellegű rendezvények megtartását.
    "A BFTK támogatja a hazai kézműveseket ebben a nehéz helyzetben, ezért a megsegítésükre kampányt tervez, amelynek keretében arra kérjük a lakosságot, hogy az idei ünnepekre is kézműves termékeket vásároljanak és ajándékozzanak" - idézi a közlemény Faix Csabát, a társaság ügyvezetőjét.
    Faix Csaba hozzátette, hogy a vásárra jelentkező kézművesek és iparművészek többsége rendelkezik webshoppal, ahol a vásárlók online ki tudják választani az ajándékaikat, ezzel is támogatva a magyar kézműves- és kreatív ipart.
    A főváros turisztikai cége további csatlakozókat, cégeket vár a kezdeményezéshez, hiszen ennek a szolgáltatói szektornak a húsvéti és a karácsonyi időszak a fő bevételi forrása - áll a közleményben.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!