Érdi Mária: jól kihasználtuk az elmúlt néhány hónapot

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2020. 09. 14. 19:20

2020. szeptember 14., hétfő (MTI) - Érdi Mária szerint a felkészülésben jól kihasználták az elmúlt néhány hónapot, legalábbis a Németországban múlt héten megrendezett rangos nemzetközi vitorlásversenyen Laser Radial hajóosztályban elért harmadik helyezés ezt támasztja alá.

 A magyar vitorlázó az M4 Sport hétfői, Sporthíradó című műsorában kifejtette, már hiányzott neki a versenyzés, ezért nagyon örült, hogy legalább a Kieler Wochét megrendezték.

    "A németek nagyszerű, de szigorú rendezők voltak. A kikötőben mindig maszkban kellett lenni, az embereket pedig nem engedték csak úgy be. A négy nap alatt tizenegy futamon tudtunk részt venni, a mezőnyben pedig mindenki ott volt, aki számít" - mondta a 22 éves magyar vitorlázó, aki a világbajnok dán Anne-Marie Rindom és az olimpiai aranyérmes holland Marit Bouwmeester mögött zárt harmadikként.
    Érdi Mária a versenyen nyújtott teljesítményével nagyjából elégedett, de akadtak olyan pontok, amelyekből tanult. "Például a harmadik versenynap, amely nem sikerült túlságosan jól. Kicsit elveszítettem a koncentrációt és elég buta hibákat követtem el. De a versenyzést tekintve tizenhárom hónap kihagyás után előfordul ilyen. Most ezeken igyekszünk majd dolgozni Lengyelországban, és akkor októberben az Európa-bajnokságon ugyanott nem követem el ezeket a hibákat" - utalt az október 9-én kezdődő kontinensbajnokságra a tokiói olimpiára már kvótával rendelkező Érdi.
    Kiemelte, nagyon várta a németországi viadalt is, hogy újra nemzetközi mezőnyben mérje meg magát, de még annál is jobban várja az annál is rangosabb Eb-t.
    "Nem versenyeztem még októberben Lengyelországban, annyi élményem van onnan, hogy 2014-ben elindultam egy ifjúsági vb-n. Azt mondják, nagyon hideg lesz, erre is próbálunk felkészülni, a szélviszonyokkal kapcsolatban viszont nem tudom, mi várható" - mondta Érdi, aki hat évvel ezelőtt a lengyelországi Dzíwnówban az U17-es korosztályban vb-aranyérmet, az U19-ben vb-ezüstérmet szerzett Laser Radialban.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!