Közös kampány a biztonságos utazás népszerűsítésére

balaton.vehir.hu Forrás: Magyar Turisztikai Ügynökség 2020. 06. 09. 11:15

„Utazz velünk biztonságban” címmel közös kampányt indított a MÁV, a MOL, az MTÜ és a Volánbusz. A kampány üzenete, hogy itthon bátran útra kelhetünk, mert akár autóval, akár vonattal, akár busszal indulunk útnak, biztonságban vagyunk. A célokról közös sajtótájékoztató kertében számoltak be.

 A MOL, a MÁV és a Volánbusz is fokozottan figyel a higiéniára és a biztonságos távolságok megtartására, ennek érdekében számos intézkedést bevezettek. A négy cég számára idén nyáron kiemelten fontos, hogy tudatosítsa az emberekben: itthon biztonságosan utazhatnak, újra felfedezhetik Magyarország csodáit.

Az eseményen ennek az üzenetnek a fontosságáról beszélt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki kiemelte: rendhagyó időket élünk, ezért a nyár is speciális lesz. Az otthonmaradás után azonban a lakosság szeretne újra utazni és kikapcsolódni, és ahol a pandémiás helyzet megengedi, a nemzetközi határok is megnyílnak. Most arra bíztat mindenkit, nyaraljon, pihenjen itthon, vagy itthon is.

A miniszter kiemelte: a statisztikák jól mutatják, hogy tavasszal gyakorlatilag megszűnt a turizmus. Áprilisban a külföldiek 99%-a, a magyar vendégek 95%-a maradt el. Ugyanakkor a szálláshelyek, vendéglátóhelyek ezt az időszakot is hasznosan töltötték, és fejlesztésekre, felújításokra fordították energiáikat. A Kormány ehhez a Kisfaludy Program újabb 150 milliárdos fejlesztési programjával járul hozzá.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: örvendetes, hogy a vártnál gyorsabban jött el az élénkülés időszaka, ám a szabályokat továbbra is be kell tartani.

 

Az MTÜ arra biztat: utazzunk együtt, itthon szabadon

A Magyar Turisztikai Ügynökség örömmel csatlakozott az együttműködéshez, hiszen jelenleg a turizmus biztonságos újraindítása az elsődleges feladat.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója rámutatott: a turizmus a 2008-2009-es válság után, 2011-től kezdve rendre rekordokat döntött, és 2016 óta a GDP növekedésének duplájával bővült. Az idei január-február még 22%-os növekedést mutatott, eszerint az idei, a turizmus legerősebb éve lett volna.

A GDP 13%-át, továbbá 400 ezer család és 40 ezer vállalkozás megélhetését biztosító ágazat két hét alatt teljesen összeomlott. Ez a devizaegyenleget is felborította, hiszen 4 milliárd euró származott a külföldi turistáktól, lényegesen több, mint amennyit mi magyarok vittünk külföldre.

A kormány rendkívül gyorsan, és a szükséges mértékben sietett az ágazat megsegítésére adó- és járulékcsökkentéssel, adóelengedéssel, kedvezményes hitellehetőséggel, hitelmoratóriummal, megemelt és kedvező adózású SZÉP-kártya kerettel, a közterület-használati díjak elengedésével, a Kurzarbeit bevezetésével.

A vezérigazgató úgy fogalmazott, hogy a turizmusban, ha vendég van, minden van. Májusban fokozatosan újraindulhatott a belföldi turizmus, nyáron pedig elérheti a foglaltság a 70%-ot a szálláshelyeken. Így az idei belföldi turizmus akár a tavalyinál is jobb lehet– mondta el Guller Zoltán.

Hangsúlyozta: aki teheti, pihenjen itthon is. Nemcsak azért, mert itthon biztonságos, hanem azért is, mert ezzel több százezer magyar család megélhetését is támogatjuk.

Ehhez van szükség ilyen programokra, mint a most bejelentett kampány, melyhez az ügynökség örömmel csatlakozott.

Az MTÜ arra bíztat: legyünk együtt, itthon, szabadon.

 

A kampányt bemutató kisfilm az alábbiakban tekinthető meg: 

Érintésmentesség, távolságtartás a MÁV járatain

A vasúttársaság jelentős veszteségeket könyvelt el az elmúlt hónapokban, miközben igyekeztek mindent megtenni azért, hogy igazodjanak a járvány támasztotta új kihívásokhoz. Folyamatosan fejlesztik a járathálózatot is, a dél-balatoni vonal után most az észak-balatoni villamosítás van soron – mondta el Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója.

A biztonságos utazás érdekében érintésmentes jegyvásárlásra ösztönzik az utasokat a pályaudvarokon és a vonatokon. A kellő távolság megtartásáért a balatoni vonatokon csak minden második helyet értékesítenek, és több IC kocsit indítanak. Az étkezőkocsik étel- és italkínálatát elvihető csomagolásban is elérhetővé teszik.

A Balaton Expresszen tavaly nagy sikert aratott étkezőkocsi szolgáltatás kínálata idén bővül, illetve SZÉP-kártyával is lehet fizetni. Dolgoznak egy Utasellátó applikáció fejlesztésén is.

Több új szezonális balatoni jegytípust is elérhető lesz a nyár folyamán. A 24 illetve 72 órás érvényességű, Balaton napijegy korlátlan számú utazásra jogosít a tó körül, és a balatonfenyvesi kisvasúton.

A MÁV fontos üzenete: „Tervezz előre, vásárolj időben!”. Az elővételi jegyvásárlásnak különösen a hétvégi balatoni forgalomban lesz jelentősége, hiszen ezzel is elkerülhető, hogy a 50%-os kapacitáskorlátozás miatt esetleg ne maradjon jegy a kiszemelt vonatra.

 

Ózonos fertőtlenítés, mobil jegyvásárlás a Volánbusznál

A Volánbusz is csatlakozott a kezdeményezéshez, részvételüket pedig többek között az is indokolja, hogy gyakorlatilag valamennyi, turisztikai szempontból izgalmas település, népszerű kirándulóhely, túraútvonal elérhető autóbusz-járatokkal is – emelte ki Dávid Ilona, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója.

A társaság mindent elkövet utasai és munkatársai egészségének védelme, a biztonságos utazás biztosítása érdekében. A március végén bevezetett mobiljeggyel – a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel együttműködve – elérhetővé tették a készpénzmentes jegyvásárlást, folyamatosan fejlesztik az online is elérhető termékek körét.

Fokozott figyelemmel és rendszerességgel takarítják az autóbuszokat és az állomásokat, a járművezetők és a pénztárosok maszkot viselnek. Országszerte 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagolót helyeztek ki az állomásokon, az autóbuszok utasterében ózonos légtér-fertőtlenítést vezettek be.

 

Folyamatosan fejleszt, játékra hív a MOL

A MOL mintegy 500 töltőállomása a járvány alatt is folyamatosan üzemelt, sőt reagálva a pandémiás kihívásokra, saját fertőtlenítőt is elkezdtek gyártani.

A töltőállomásokon a legszigorúbb higiéniai intézkedéseket vezették be. Legalább óránként tisztítják és fertőtlenítik a töltőállomásokat, plexifallal védik ügyfeleiket és kollégáikat. Az alkalmazottak maszkot és kesztyűt viselnek. Csak előrecsomagolt pékárukat kínálnak, a kávét pedig papírpohárban értékesítik. Újdonságként a Balaton környéki töltőállomásokon már tesztelik az „érintésmentes mosdókat”, ahol a kézmosásnál semmihez sem kell hozzáérni.

Júniustól kibővítik a MOL LIMO szolgáltatásait, a perc alapú bérlés mellett kedvező áron napidíjas bérlésre is lehetőség nyílik. Így egy-egy rövidebb belföldi kirándulást akár LIMO-val is meg lehet tenni – mondta el Világi Oszkár, a MOL Csoportszintű Innovatív Üzletágak és Szolgáltatások üzletág ügyvezető igazgatója.

A MOL nyáron a biztonságos utazás jegyében játékra is invitál a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen. „Kalandra fel” szlogennel 50 helyszínt, látványosságot ajánl az utazók figyelmébe, ahol a MOL vásárlókat kedvezmények, játék, nyeremények várják.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!