Meghirdette az új évadot a Pannon Várszínház

balaton.vehir.hu 2019. 05. 28. 16:19

A Pannon Várszínház az eddigi gyakorlatnak megfelelően öt előadásból álló nagyszínházi bérletsorozatot indít a 2019/20-as évadban, amelyből az első a Hair előbemutatóként már nyáron a közönség elé kerül – mondta Vándorfi László igazgató az évadot meghirdető sajtótájékoztatóján.

 Az évadnyitó előadás Galt MacDermot, James Rado és Gerome Ragni, Hair című musical-je lesz, amelynek előbemutatóját július 4-én tartja a színház, és a nyár folyamán még több előadáson is fogja játszani. A Hair egy világhírű mű, és kiválóan éneklő, táncoló fiatal színészeket kíván. Több mint harminc szereplő van a színpadon, s szinte mindnyájan fiatalok, úgy is lehet mondani, hogy egy új generáció. Néhányukat már láthatta korábbi előadásokban a közönség, de a többségük első ízben lép fel a Pannon Várszínház színpadán. A Hair új magyar fordításban kerül színre, amely részben az eredeti Broadway-én játszott művön, s részben egy korábban készült magyar változaton alapul, s ennek szövegkönyvét Vándorfi László írta. A dalszövegek Likó Marcel és Marton Lívia munkája. Ennek alapján egy olyan élőzenés előadás valósul meg, amely egy történetet mesél el, s ugyanakkor megtartja a filmen túl az ősváltozat eredeti üzenetét is. A bemutató meglepetéseket is tartogat a nézők számára, van benne egy jelentős magyar szál, de anélkül, hogy ez megváltoztatná a darab eredeti mondandóját, az megmarad New-York-i történetnek. Egy generáció, különböző nemzetiségű, etnikumú, kulturális hátterű fiatalok keresik identitásukat, keresik a helyüket saját hazájukban és világban.

Az évad második bemutatója Szörényi Levente és Bródy János Kőműves Kelemen című rockballadája, amely Sarkadi Imre egy töredékben fennmaradt darabjára épül, amit Ivánka Csaba a azóta elhunyt színművész fejezett be, dolgozott át. A Kűműves Kelemen Közép- és Kelet-Európa szinte minden népének költészetében szereplő balladai motívum. A színpadi feldolgozás arról szól, hogy egy fiatal csapat lehetőséget kap arra, hogy egy új civilizációt, egy új jövőt építsen fel, hogy felépítse a saját generációja Déva várát. Ez számtalan konfliktussal jár együtt, s ezt próbálja bemutatni ez a rockballada.

Vándorfi László

 A Pannon Várszínház megkapta Joe Landry, Az élet csodaszép című műve színrevitelének a jogát, amely egy magyarországi ősbemutató lesz. Az 1940-es években bemutatott filmet mindmáig gyakran játsszák Amerikában és tulajdonképpen kultuszfilmnek számít. Egy öngyilkosságra készülő kétségbeesett fiatalembernek megjelenik az őrangyala, s hogy eltérítse szándékától, megmutatja neki, hogy milyen lett volna a világ ő nélküle, az őt tettei nélkül. Szelle Dávid, a darab rendezője elmondta, hogy mind dramaturgiailag, mind színészileg különleges feladatot jelent a történet színpadra állítása. Műfaji megjelölése, élő rádiójáték, ami azt jelenti, hogy a két főszereplőn kívül, a mintegy 32-35 különböző karaktert három színésznek kell megformálnia úgy, hogy csak a hangjukkal vannak jelen.

Az új évadban Vándorfi László rendezésében mutatja be a Pannon Várszínház Shakespeare, Hamlet című drámáját, amely az irodalomtörténészek és kritkusok szerint, mind szerkezetében mind mélységében a világ legtökéletesebb tragédiája. Mint Vándorfi László elmondta, még nem döntött, hogy Arany László klasszikusnak számító, vagy Nádasdy Kálmán a mai nyelvezethez közelebb álló újabbkori fordítását állítja a színpadra. A tragédiát nem reneszánsz, hanem mai környezetbe kívánja helyezni, hiszen Shakespeare korában a Globe színházban is a kor ruháiban és nem jelmezekben játszották, tehát kortárs darabnak számított. A rendező célja, hogy a művel minden korosztályt megszólítson, s a Hamlet konfliktusán keresztül ráismerjünk mai világunkra.

Szelle Dávid és Vándorfi László

A bemutatók sorát egy oldottabb hangulatú darabbal, Molnár Ferenc, A doktor úr című vígjátékával zárja a színház, amelyet a rendező, Szelle Dávid megtartva az eredeti szövegeket a 19-20. század fordulójáról mai korunkba helyez át.

Egy rendkívül gazdag nyár áll a Pannon Várszínház előtt, a jelenlegi adatok szerint negyvennyolc előadásra készülnek különböző nyári szabadtéri helyszíneken, s készül egy új mesedarab is a gyerekek számára. Az elmúlt évad, sőt korábbi évadok előadásai továbbra is a színház repertoárján szerepelnek, így még azokat is láthatja a közönség.

 

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!