Gyapjasék az 5. helyen zárták a Miami Világkupa versenyt

balaton.vehir.hu Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség 2019. 02. 04. 12:08

Az utolsó futamot megnyerve, a medal race-ben a 9. helyen végezve, életük eddigi legjobb felnőtt eredményét elérve az összetett 5. helyén zárták a Gyapjas testvérek a miami Világkupa fordulót.

 Végig az első tízben tartózkodva pompás eredményt ért el Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor a floridai Miamiban a 2019-es Világkupa sorozat második állomásán: futamot nyerve, az éremfutamban a 9. helyen végezve az összetett listán az ötödik helyen zártak. Egyszer estek a 9. helyre, ettől eltekintve az egész hét során a 4-6. helyen álltak a napok végén. Nagyon kiegyensúlyozottan versenyeztek, nekik volt a második legkisebb szórásuk nem csak medal race résztvevői között, de a teljes mezőnyben. A kieső futamon kívül az 1-13. tartományban közlekedtek, ennél szűkebb intervallumban csak a verseny győztese, a spanyol Xammar-Rodriguez kettős ment - egyetlen hellyel voltak jobbak, ők 1-12. helyeket futottak a kieső futamon kívül.

Egy-egy futamban komoly hátrányokból tudtak feljönni a mezőny első harmadában, ebben nyilván sokat segytett a saját bevallásuk szerint is jó sebességük, igaz, a a rendkívül kiegyensúlyozatlan szélben a magas fokú koncentráció nélkül ez nem tudott volna sikerülni. Az utolsó, győztes futamban azonban rajt-cél győzelmet arattak.

A medal race 8,5 csomó körüli inkább déli, mint délkeleti szélben indult és később csak gyengült az amúgy is legfeljebb dekken ülős szél. Gyapjasék a rajtvonal inkább lee oldalán rajtoltak, majd inkább középen jöttek fel az első bójához, amit aztán a 8. helyen kerültek. Az első krajc során jellemzően a 6-7. helyen cirkáltak, egyszer mutatott 4. pozíciót a szimuláció. A  hátszélben tartották a nyolcadik helyüket, ahogy szinte az egész futamban is. A második krajcban kissé elszakadtak a konzervatív stratégiától, radikálisan vállalták a jobb oldalt, de érdemben nem változott a helyzetük a kockázatosabb menet nyomán sem. A második hátszél második felében vesztettek még egy pozíciót, így a célban a 9. helyen írták fel őket.

Az éremfutam előtt a magyar egységnek valós esélye volt a dobogóra lépni, hiszen az előttük, a harmadik helyen álló japán Ichino-Hasegawa kettő egyetlen pontal előzte őket, míg mögöttük az olasz Ferrari-Calabrò  klettős viszont 13 ponttal tartózkodott. A Gyapjasék mögött 15 ponttal álló amerikai McNay-Hughes hajó viszont meg tudta nyerni az éremfutamot, így egyetlen pont előnnyel előjük tudott csúszni a 4. helyre. A versenyt a medal race előtt is vezető spanyol Xammar-Rodriguez hajó nyerte a svéd Dahlberg-Bergström előtt, bár a spanyolok kifejezetten rosszul kezdték az éremfutamot, az első felében stabilan a svédek látszottak győztesnek, aztán Xammarék nemcsek nyerő távolságon belülre tudtak kerülni, hanem fizikailag is megelőzték a svéd hajót.

A miami Világkupa forduló korábbi napjairól ezekben a cikkekben olvashat:

Gyapjasék rajt-cél győzelemmel az éremfutamban

Egyre előrébb a magyar hajók Miamiban

Miami: Biztonsági menetek bonyolult szelekben

Vékony nap Miamiban

Gyapjasék jól kezdtek Miamiban

Indul a Világkupa - egyelőre két magyar hajóval

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Pedro Martinez / Sailing Energy / World Sailing

A részletes eredményeket itt lehet nézni.

 

Szöveg: Molnár Csaba / Magyar Vitorlás Szövetség

Fotó: Pedro Martinez / Sailing Energy / World Sailing

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!