Tokió 2020 - Még két kvóta a cél a vitorlázóknál

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2018. 08. 13. 16:04

A világbajnok Berecz Zsombor (Finndingi), valamint Érdi Mária (Laser Radial) által begyűjtött két kvóta mellé további kettő megszerzése a cél a Magyar Vitorlás Szövetség szerint, amely hétfőn köszöntötte a dániai világbajnokságról hazatért versenyzőket.

 Berecz Zsombor a sportág első magyar világbajnoki aranyérmét nyerte meg olimpiai hajóosztályban Aarhusban.
    "A magyar vitorlássport történetében olyan mérföldkőhöz érkeztünk, amely szinte felfoghatatlan" - mondta Kollár Lajos, a szövetség elnöke, aki reményét fejezte ki, hogy ez a siker további lendületet ad a sportágnak idehaza.
    "A dániai vb előtt két olimpiai kvóta megszerzése volt a cél, amit sikerült teljesíteni. Zsombor vb-címe hab a tortán" - mondta Holczhauser András főtitkár. Kiemelte, hogy Magyarországon az utóbbi években nőtt a 18 éven aluli versenyzők száma, de jelezte, ugyanakkor az aktív egyesületek száma nem emelkedett. Hangsúlyozta, hogy a vezetőség négy olimpiai kvótában reménykedik, valamint abban, hogy az 1980-as, moszkvai olimpia után Tokióban ismét érmet ünnepelhet a magyar vitorlássport. A két olimpiai kvótás vitorlázót a szövetség fejenként ötmillió forintos extra támogatásban részesítette.
    Kelemen Tamás, az újdonsült világbajnok Berecz edzője emlékeztetett arra, hogy 2010 óta dolgoznak együtt. Hozzátette, abban látja tanítványa erejét, hogy a legelveszettebbnek látszó helyzetekből is képes felállni. Úgy véli, hogy Berecz tavaszi ujjtörése sem ment a felkészülés rovására, és miután a pszichikai és mentális ráhangolásra jobban tudtak koncentrálni, összességében még a hasznukra is vált.
    "Amióta együtt dolgozunk, az edzőm nemcsak az edzőmmé, hanem a testvéremmé vált" - mondta elérzékenyülve Berecz Zsombor. A tavasszal elszenvedett kerékpáros balesetéről úgy vélekedett, ha az az év elején történik, valószínűleg nem ülhetne most itt. 
    "Ám a sérülés hatására pszichológus segítségét is igénybe vettem, és rengeteget köszönhetek a feleségemnek is, aki rávezetett a mentális felkészülés fontosságára" - nyilatkozta.
    Berecz arról is beszélt, hogy általában rosszul kezdi a versenyeket, és ez így történt Aarhusban is.     "Az utolsó futamban ott volt a Jóisten keze, amikor leküldte ránk azt a vihart, aminek eredményeként előttem senki sem tudta kezelni a váratlan helyzetet, és sorra felborultak. Én viszont a 30. helyről feljöttem hetediknek" - fogalmazott a világbajnok.
    "Eddig is példaképem volt Zsombor, most az elnyert vb-címe arra is bizonyíték, hogy mi is elérhetjük ezt az eredményt" - mondta a másik olimpiai kvótás, a 20 évesen második olimpiájára készülő Érdi Mária. Hozzátette: örül a 8. helyének, de azzal is tisztában van, hogy sokat hibázott a vb-n, és van még miben fejlődnie. Érdi megemlítette, hogy szeret edzeni, és Tokióig az a célja, hogy stabilan az élmezőny tagja legyen, az olimpiáról pedig éremmel szeretne hazatérni.
    Az eseményen részt vett a szintén vb-szereplő Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor (470-es), valamint Vadnai Benjamin és Vadnai Jonathán (Laser Standard), akiktől szintén tokiói ötkarikás szereplést remél a szakmai vezetőség.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!