A XX. A Tánc Fesztiválja kísérőprogramjai

balaton.vehir.hu 2018. 05. 17. 13:04

Az idén május 28. és június 3. között huszadik alkalommal rendezi meg a Pannon Várszínház A Tánc Fesztiválja Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozót, amelynek helyszínei a Hangvilla, a Petőfi Színház, a Latinovits-Bujtor Játékszín és az Agóra lesz.

 A fesztivál  színvonalas programját további kísérőrendezvények gazdagítják, amelyeket sajtótájékozótan ismertette csütörtökön Krámer György  a fesztivál művészeti vezetője és Vándorfi László a Pannon Várszínház igazgatója.

Molnár Anikó, Vándorfi László és Krámer György

            Ahogy a közelmúltban a Pannon Várszínház, úgy A Tánc Fesztiválja is egy új korszerű arculattal jelentkezik, s az érdeklődők az ízléses és könnyen kezelhető a www.atancfesztivalja.hu honlapon tájékozódhatnak az eseményről. A fesztivál mindig igyekezett a társművészetek felé nyitni, és ebben az évben egy különleges, a költészet, a performansz és az előadóművészet ötvözetéből álló műfajt, a slam poetry-t is bekapcsolta a programok közé. A veszprémi slam poetry csoport a fesztivál ideje alatt minden nap az előadásokról egy slamcsokrot mutat be, illetve az utolsó napon egy performansszal összekötött bemutató tart a Hangvilla Kávézójában. Június 2-án délelőtt Lakatos János, Tánc és egészség címmel tart egy interaktív, gazdagon illusztrált előadást a Konferenciateremben. Lakatos Jánosnak egy fotókiállítása is látható lesz az I. emeleti galériában, olyan fotókból, amelyeket táncművészekről nem előadás közben a színpadon, hanem különleges helyszíneken, szokatlan helyzetekben készített.

Vándorfi László

            A Séd folyóirat a Pannon Egyetemmel közösen Géczi János költő és író vezetésével egy kritikai workshopot tart, hogyan lehet elemezni, értékelni a színpadi produkciókat, s azon fiatalok munkáiból, akik ezen részt vesznek a tervek szerint a Séd folyóirat egy különszámot jelentet meg. Szombaton Lőrinc Katalin pedagógus, táncművész A test mint szöveg című könyvbemutatóját tartják a Hangvilla kávézójában, amelyet szintén performansz kísér.

Krámer György

            A Tánc Fesztiválja ebben az évben is egy látványos felvonulással nyit, s a Hangvilla előtti téren a Langaléta Garabonciások gólyalábas előadását láthatják a nézők, Háry János, avagy a nagyotlépő obsitos címmel. A fesztivál műsorán a veszprémi közönség előtt már jó ismert együttesek mellett a fiatal művészeket segítő Imre Zoltán program keretében pályakezdő tehetségek produkciói is szerepelnek. Néhány nappal a budapesti bemutató után a veszprémiek láthatják azokat a fiatal művészek által készítetett koreográfiákat, amelyek a Nemzeti Kulturális Alap ezen programja támogatásával születtek. Krámer György megemlítette még, hogy több mint másfél évtized után ismét vendége lesz a fesztiválnak a Pécsi Balett két izgalmas, neoklasszikus egyfelvonásos produkciójával, s felhívta a figyelmet a Magyar Táncművészeti Egyetem hagyományos, mindig nagy sikert arató zárógálájára.

            A Tánc Fesztiválja Veszprém kiemelt fesztiválja – mondta Vándorfi László – s a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa címért folyó pályázat és program fontos része. Támogatói közül kiemelte az Emberi Erőforrások Minisztériumát, a Nemzeti Kulturális Alapot, és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatát.

lp.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!