Engedjük el! - musical a Honeybeas Együttes zenéjére

balaton.vehir.hu 2018. 05. 16. 16:18

A Fortuna Színjátszó Egyesület, egy fiatalokból álló lelkes csapat Biró Kristóf és Magyar János, Engedjük el! című musicaljével mutatkozik be június 8-án este 7 órakor a Hangvilla színpadán.

Magyar János, az egyesület vezetője, s a darab rendezője, sajtótájékoztatón beszélt a készülő előadásról, amelyen részt vett a musical három, szereplője, Bach-Izsa Regina jazz énekesnő, Fiskál Diána, a zirci III. Béla Gimnázium tanulója és Birkás Zsófia, a Pannon Egyetem drámaszakos hallgatója is.

A Fortuna Színjátszó Egyesület 2004-ben jött létre Eplényi Ifjúsági Csoport néven, és 2011-ben vált egyesületté. Jelenleg tizenhét tagja van, s ebből tizenketten állnak majd június 8-én a Hangvilla színpadán. Az egyesület célja kezdetben az volt, hogy saját szórakoztatásukra vigyenek színre darabokat, majd úgy gondolták, miért ne mutatkozzanak be közönség előtt is. A sikerek arra bátorították őket, hogy minden évben egy nagyobb produkcióval jelentkezzenek, s most a Hangvillától megkapták azt a lehetőséget, hogy egy igazi nagyszínházi bemutatót tarthatnak. Régebbi tervük volt, hogy egy  musicalt állítsanak színpadra, de nem találtak olyan művet, amelyet adottságaik, személyi összetételük alapján meg tudnának valósítani. Így jött az ötlet, hogy maguk írnak egy musicalt, s ehhez a Honeybeast Együttes zenéjét, dalait választották. Az együttes örömmel fogadta az ötletet, és hozzájárult, hogy kiválasztott dalaira építsék fel az előadást, s ehhez a zenei alapot is bitosította. Így született meg az Engedjük el! című musical, amelynek szereplői Bach-Izsa Regina, Birkás Zsófia, Fiskál Diána, Biró Kristóf, Pénzes Rebeka, Kanyár Zoltán, Gavula R. M. Diána, Kovács Zoltánné Erzsébet, valamint a Tánckar, amelynek tagjai Guzmits Gabriella, Kovács Bori, Magyar Zsuzsanna és Nagy Lili.

A darabot első ízben 2017-ben az Eplényi Szabadtéri Színpadon mutatták  be, s most a Hangvillában az ottani tapasztalatok alapján ennek egy átdolgozott, javított, végleges változatát láthatja a közönség. Az előadás létrejöttében szakmai tanácsaikkal sok segítséget nyújtottak a Pannon Várszínház színészei is.

 

 

                                                                                                                                  lp

                                                                                                                                  lp

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!