Érdi Mári parádés: bekerült a döntőbe a világkupán!

balaton.vehir.hu Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség 2018. 01. 28. 10:24

Fantasztikus teljesítményt ért el Érdi Mári a Miamiban rendezett világkupán: mindhárom szombati futamban dobogós helyen végzett, így a 21-ről a 8. helyre jött fel. Ez egyben azt jelenti, hogy indulhat a vasárnapi döntőben. Jól szerepelt a többi magyar versenyző is, Vadnai Benjamin például az egyik szombati futamban kiválóan ment és a második helyen futott be, ezért az összetettben a 22. lett. Vadnai Jonatán pedig a 30. helyen zárt. A 470-essel induló magyar páros - Gyapjas Zsombor és Gyapjas Balázs - pedig a 22. helyen fejezte be a versenyt.

 Szombaton bravúros teljesítményt nyújtott Érdi Mári a világkupán Miamiban. A Laser Radiállal versenyző magyar sportoló a 21. helyről várta a három szombati futamot, amelyeken - sorrendben - 2., 1., illetve 3. helyen végzett. Ezzel az összetettben feljött a 8. helyre, így indulhat a vasárnapi döntőben, más néven éremfutamon (Medal Race). 

Parádés teljesítmény

Érdi Mári teljesítményét nagyon nehéz megfelelő szavakkal méltatni. Szerdán ugyan egy futamgyőzelemmel kezdte a világkupaversenyt, de aztán két futam erejéig gyengébben szerepelt. Majd fokozatosan javuló teljesítménnyel felkapaszkodott a 21. helyre összetettben, ám még akkor is 20 pontnyira volt a tizediktől, vagyis attól, hogy bekerüljön az éremfutamba. Elvileg akkor még négy futam volt hátra, de a pénteki viharos szél miatt kimaradt versenynap miatt csökkenő futamszám tovább nehezítette a helyzetét. Érdi Mári már sokszor megmutatta milyen kitűnő és lélekben is erős versenyző, ezt most is bizonyította. (Jellemző rá, hogy január elején a Hunsail.hu-nak azt mondta, hogy az motiválja a legjobban, ha valami nem jön össze.)

Érdi Mári bravúrja Miamiban - Fotó: Richard Langdon / Sailing Energy / World Sailing

A szombati három futamon parádésan vitorlázott, a pontokat nézve még az éllovas világbajnok, a két futamot is megnyerő brit Alison Youngnál is jobban szerepelt. Vagyis a nap hőse egyértelműen Érdi Mári lett. Matematikailag kizárólag Alison Youngot és a második helyen álló belga Emma Plasschaertet nem érheti utol a a dupla ponttal számító éremfutamokban. (Erről a versenyről magyar idő szerint várhatóan vasárnap 18 órától élő közvetítés lesz.) Akárhogy végződik is a verseny a számára, ezen a szombati napon Miamiban megmutatta, hogy bármire képes a legnagyobb menők ellen is. Bizonyította ezt már máskor is, de ilyen látványosan még soha. Ráadásul még csak húszéves. 

Helytálltak a többiek is

Érdi Mári mellett a másik három magyar egység is jól szerepelt. Szombaton a Laser Standard osztályban versenyző Vadnai Benjamin jónak mondható 34. és 22. helyek mellett nagyszerű versenyzéssel egy kiváló második helyet is szerzett, amelyekkel összetettben feljött a 22. helyre, felülmúlva a tavalyi versenyen futott szintén kitűnő eredményét.

Vadnai Benjamin kiválót ment szombaton, az egyik futamban a második helyen zárt -  Fotó: Richard Langdon / Sailing Energy / World Sailing

Vadnai Benjamin öccse, a szintén Laser Standardben induló Vadnai  Jonatán 23., 33 és 46. helyeivel 30. helyen végzett a hetvenhajós világkupa mezőnyben, ami húszévesen szintén nagyszerű teljesítmény.

A 470-esben induló magyar párosnak - Gyapjas Balázsnak és Gyapjas Zsombornak - az erős szélben kevés esélye volt a gyengébbik felszerelésükkel, de így is jó eredményt értek el. Mindhárom futamon és végeredményben a 22. helyen fejezték be életük második világkupaversenyét.

Az összetett eredmények megtekinthetők ITT.

A vasárnapi döntők, éremfutamok (Medal Race-ek), köztük Érdi Mári versenyzése az olimpiai női Laser Radiál osztályban - magyar idő szerint vasárnap várhatóan 18 órától - élőben megteknthető a Magyar Vitorlás Szövetség YouTube-csatornájánitt

 

Miami az egyik állomás

mostani Miamiban rendezett verseny folytatása az olimpiai osztályok világkupa-sorozatának, amely tavaly Japánban, Gamagori vízein kezdődött. A következő verseny Európában, a franciaországi Hyeres-ben lesz, majd június elején Marsailles-ben a döntőnek nevezett eseménnyel zárul. Miamiban négy magyar egység állt rajthoz: Érdi Mári női Laser Radiallal, Vadnai Benjamin és Vadnai Jonatán Laser Standarddel, illetve a Gyapjas testvérek - Zsombor és Balázs - 470-essel versenyeznek.

Vagyis Berecz Zsombor kivételével az összes tokiói olimpiai részvételre esélyes magyar vitorlázó ott van az amerikai versenyen. (Berecz Zsombor alapvetően két okból nincs ott. Egyrészt napokon belül a spanyolországi Cádizba utazik, hogy már a helyszínen készülhessen idei első nagy feladatára, a sikeres Európa-bajnoki szereplésre. Másrészt tengerentúli versenyre utazni egy finnesnek nagyon idő- és költségigényes. A saját hajó oda- és időben visszaszállítása fenti okokból értelmetlen lenne, így viszont tulajdonképpen bérhajóval és idegen árbóccal kellene versenyeznie, ami komoly hátrány azokhoz képest, akik saját hajóval indulnak. )

A világkupáról szóló korábbi beszámolókat itt olvashatja el:

Nagy szélben kis lépésekkel előre

Bármi lehetséges: Érdi Mári futamot nyert

Szenvedés Miamiban - kiváló magyar eredménnyel

Magyarok Miamiban - négy egység áll rajthoz

Érdi Mári: Én már alig várom

A magyar élsportolók közül Érdi Mári felkészülését 2017-ben nettó 22 millió forint összegű eszközbeszerzéssel, 8 millió forint felkészülési támogatással és havi 100 ezer forint Gerevich-ösztöndíjjal segítette a Magyar Vitorlás Szövetség . Vadnai Jonatán és Vadnai Benjamin 2017-ben az MVSZ-től a 32 millió forint értékű eszköz (többek között 4 darab Laser standard) mellett további16 millió forintot és a Gerevich ösztöndíjból havi 160 ezer forintot kapott. Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor 2017-ben a Gerevich ösztöndíjból havi 80 ezer forinthoz, az eszköztámogatásból 10 millió forint értékben 2db 470-es hajóhoz jutottak, a felkészülésükhöz pedig 6 millió forint támogatást kaptak a szövetségtől. 

Fotók: Richard Langdon / Sailing Energy / World Sailing

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!