Könnyűzenei koncertek a Veszprémi Egyetemi Napokon

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2017. 04. 18. 14:34

Huszonhetedik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Egyetemi Napokat (VEN) április 24-30 közt a Pannon Egyetemen, ahol a Fish!, a Kowalsky meg a Vega, az Irie Maffia és a Halott Pénz is fellép - hangzott el kedden az intézményben tartott sajtótájékoztatón.

Balassa Gergő főszervező elmondta: az idei fesztivál egy nappal hosszabb lesz, mint az eddigiek. A 2017-es VEN április 24-én hétfőn 22 órakor nyitja meg kapuit, a hét első felében a hangsúly inkább a diákrektori címért versengő négy csapat programjain lesz, csütörtöktől azonban a nagyszínpadon a hazai fesztiválélet legkeresettebb zenekarai is fellépnek vasárnap estig.
A nagyszínpadon csütörtökön a Fish!, a Kowalsky meg a Vega, pénteken ByeAlex és a Slepp, valamint Majka és Curtis, szombaton az Intim Torna Illegál és a Hősök, vasárnap pedig az Irie Maffia és a Halott Pénz lépnek fel. A Partyarénában mások mellett Cris Lawyer, Sterbinszky és Náksi is a lemezjátszók mögé áll, a Diákcentrumban pedig a Groovehouse és Csordás Tibi is hallható lesz.
A rendezvény fővédnöke, Ovádi Péter veszprémi önkormányzati képviselő hangsúlyozta: a VEN az egyik legnagyobb közösségkovácsoló erő a Pannon Egyetemen.
Az első Veszprémi Egyetemi Napokat 1969-ben rendezték a Veszprémi Vegyipari Egyetemen.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!