Ismét Tavaszi Fesztivál a Pannon Várszínházban

balaton.vehir.hu 2017. 02. 21. 13:57

Március 12-től tizedik alkalommal rendezi meg a Pannon Várszínház a Tavaszi Fesztivált, amelynek kezdettől fogva az a célja, hogy lehetőleg különböző műfajokban nem veszprémi előadásokat mutasson meg a nézőknek, de mindig kiegészítve egy saját produkcióval is – mondta Vándorfi László igazgató sajtótájékoztatóján.

Ez a tizedik alkalom éppen a Pannon Várszínház egy népszerű előadásával, Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter A padlás című musicaljével kezdődik, amely már tíz éve töretlen sikerrel szerepel a műsoron. A történet a mindennapi valóságtól elszakadva, a mese eszközeit is felhasználva, slágerré vált dalaival mindig jó szórakozást nyújt. A darab nagyrészt a régi szereposztással látható, annyi a változás, hogy a Süni szerepét egy új fiatal tehetség, Baranyi Emma játssza. A vendégprodukciók sorában március 17-én A Szkalla lányok című előadás lesz az első, amely Örkény István klasszikus darabjának, a Macskajátéknak egy újabb feldolgozása. A kétszemélyes darabot Berényi Gábor dolgozta át és két kitűnő, jól ismert művész, Béres Ilona és Tordai Teri adják elő.

Évek óta szoros kapcsolatokat ápol a Pannon Várszínház a Szentendrén működő Ivancsics Ilona és Színtársai együttessel, és március 18-án ők hozzák el Sej, szellők című, úgynevezett úttörő revüjüket, mely az 56-os Emlékbizottság pályázatán díjat nyert. Mint a cím is utal rá, azt az elmúlt korszakot, annak hangulatát idézi fel, amely végül 1956-hoz vezetett, de ezúttal nem a tragédia, hanem a szatíra, a groteszk eszközeivel. Az előadásban olyan kitűnő művészek láthatók, mint Ivancsics Ilona, Farkasházi Réka, Sztankay Orsolya. Egy rendkívül látványos produkció lesz március 25-én a Kármen című táncfantázia, a dunaújvárosi Bartók Táncszínház előadásában. Vári Bertalan nagyszerű koreográfiája a mai korba helyezi a Carmen ismert történetét, egy roma közösségbe, amelynek folklórjára épülnek a bravúros táncok, s természetesen más hangszerelésben de felcsendülnek az előadásban az opera legismertebb dallamai is.
Egyeztetési okok miatt májusra tolódott a fesztivál utolsó előadása Csányi Sándor színművész önálló estje, egyszemélyes előadása, amely mi másról is szólna, mint a nőkről. Nem kimondottan csak a fesztivál része, inkább gyermekszínházi kísérő programja a Play című játszótéri kalandjáték szintén a dunaújvárosi Bartók Táncszínház előadásában. A gyermektáncszínházi előadást koreográfiáját, az együttes szólótáncosa Hernicz Albert készítette.

László

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!