Stílusgyakorlatok a matematika nyelvén

balaton.vehir.hu 2019. 11. 22. 11:23

Hírportálunk hétről-hétre bemutat egy-egy diákot, tanárt, akikben az a közös, hogy mindannyian a balatonfűzfői Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola, Gimnázium Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola hallgatói, oktatói. A héten, rendhagyó módon Czermann Andrea építész, az Iskolaszék vezetője válaszolt hírportálunk kérdéseire.

 -Hogyan került kapcsolatba a BWM iskolával?

-Interneten kerestünk iskolát Gödöllőről Máté gyermekünknek és így akadtunk az iskolára. Lejöttünk, és annyira megtetszett nekünk, hogy legkisebb fiúnkat is már ide írattuk első osztályba.

-Nem bánták meg?

-Nem, dehogy, sőt! Életünk legjobb döntése volt annyira, hogy habár Máté fiúnkat felvették egy budapesti nagyon rangos iskola matematika tagozatára, Mi mégis itt maradtunk. Sőt az iskola kedvéért le is költöztünk. Ebben az iskolában sikerült megvalósítani a gyerek, a tanár és a szülő pedagógiai- és tudásharmóniáját. A tanárok tanítják a gyerekeinket, tanítanak minket szülőket, Mi tanítjuk a gyerekeinket, és a gyerekeink tanítanak minket. Magam szülőként is csak hálás lehetek Iskolánknak, azért, hogy kimagaslóan nagy tudású tanáraink vannak, akik a szakmai tudásuk mellett végtelen empátiával fordulnak gyerekeink felé. Ha egy szülő elhozza a gyermekét, és azzal szembesül, hogy a gyerekét úgy fogadják, hogy Te egy értékes nagyon okos gyerek vagy, keressük meg miben tudsz a legjobb lenni- annál nagyobb ajándék nincs egyikőnk számára sem.

-Mire gondol?

-Minden gyermek a projekt alapú oktatásban vesz részt. Aminek az az alapja, hogy megkeresik, miben tehetséges, mi az, amiben kimagasló tud lenni. Itt a szülők is segítik egymást. Izgalmasabb időszakban – ilyenek a vizsgák is- néha még késő este is beszélünk egymással, ha adódik egy váratlan feladatunk, valakinek valami elmaradt, kimaradt – mondja nevetve.

-Ön építész, aki arra is képes, hogy a térben is látja a terveit, ezt hogyan lehet átültetni a matematika nyelvezetére?

-A játék a legjobb módszer, és a matematika egy csodálatosan izgalmas játék is tud lenni. A szöveges és logikai feladatokat a mini-krimik, szituációs játékok sorozatába „ültetjük” be. Így válik egyszerre izgalmassá és érthetővé a matematika. Ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy stílusgyakorlatok a matematika nyelvén.

-Hogyan látja az oktatás jövőjét?

-Itt ebben az iskolában bizakodóan és teljes optimizmussal! Több hosszú távú tervünk van, amiket folyamatosan formálunk az iskola és a szülők, és természetesen a gyerekek. Fő „csapás irányunk”, hogy a gyerekeink alkalmazotti tudással rendelkezzenek, tudjanak csapatban dolgozni, több nyelven beszéljenek, tudják biztonsággal és tudásra használni az internetet, és ne felejtsék el a hagyományos off-line tanulást sem.

Ami a legfontosabb, hogy korosztályuknak megfelelően, legyen idejük gyereknek, kiskamasznak nagykamasznak is lenni. És ez belefér a tanulás, sportolás, művészeti tevékenységek mellett. A Mi tanulóink bárhol tudásban megállják a helyüket – ezt bizonyítják versenyeredményeink. És miben többek?  Egyensúlyban vannak, tudnak mosolyogni, a jó kedv nálunk alap. Ha a gyerek „köszöni szépen” boldog és rendben van, akkor boldog, hálás a szülő, és akkor a pedagógus is úgy érzi megbecsülik, és hogy igen, ezért választotta ezt a hivatást.  Tehát üzenném mindenkinek, aki olvassa:

Mi itt köszönjük szépen, nagyon jól érezzük Magunkat!

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!