Az ipari robbanások áldozataira emlékeztek Balatonfűzfőn

balaton.vehir.hu 2019. 04. 26. 12:26

Balatonfűzfő, 2019. április 26., péntek – A Mementó emlékműnél tartott megemlékezésen Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke mondott beszédet.

 -Magyarország gazdaságának alapja a munka, életünk jelentős hányadát a munkahelyünkön töltjük, ami néha veszélyes, a munkavállalót baleset érheti – fogalmazott Polgárdy Imre. Majd hozzátette, hogy az EU tagállamaiban is a munkahelyi balesetek, halálesetek, maradandó károsodást elszenvedők száma is évről-évre emelkedik, csak 2018-ban 151 halálos munkahelyi baleset történt az EU tagállamaiban. Hazánkban sem sokkal jobb a helyzet, amíg 2014-ben 79661 munkahelyi baleset volt az országban addigra ez a szám 2018-ban elérte 23738 esetet, ami egészen pontosan annyit jelent, hogy a munkahelyi baleset következményeként a dolgozó három napnál hosszabb táppénzt vett igénybe a gyógyuláshoz. Veszprém megyében évente mintegy 800-850 munkahelyi balesetet regisztrálnak, amelyből sajnálatos módon négy volt halálos kimenetelű – mondta Polgárdy Imre.

-A kormány 2012-ben határozott úgy, hogy minden évben, április 28-a legyen a munkahelyi baleset áldozatainak a napja. Balatonfűzfőn a negyvenes évek óta több tucatnyian hunytak el a különböző ipari robbanásokban, itt a gyártelepen. Az emlékezés arra is felhívja a figyelmet, hogy a munkahelyi balesetek megelőzésére még nagyobb hangsúly kell fektetni, hogy egyre kevesebb tragédiával szembesüljünk – zárta gondolatait a közgyűlés elnöke.

A Memento emlékművet a Nitrokémia Zrt. 2006-ban emeltette.

A megemlékezésen közreműködött Battyányi-Nagy Annamária a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad tagja, az Irinyi Fúvós Zenekar és a Balatonfűzfői Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság.

A rendezvény az emlékmű megkoszorúzásával, ez emlékezés virágainak elhelyezésével zárult.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!