Újabb gereblyézőket kapcsoltunk le – ezúttal Balatonfűzfőn

balaton.vehir.hu Forrás: balatonihal.hu Fotó: balatonihal.hu 2018. 01. 29. 12:34

Egyre gyakrabban fordul elő a téli időszakban, hogy tisztességtelen küzdelemre kényszerítik a keszegeket az orvhorgászok. Decemberben kettő, januárban eddig három alkalommal kellett intézkedniük halászati őreinknek gereblyéző horgásszal szemben és bűncselekményről lévén szó, a rendőrséget is bevonniuk az eljárásba. Olvasható a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. weboldalán.

 

Balatonfűzfőn, január 24-én a Marina vitorláskikötőben lettek figyelmesek kollégáink az árulkodó mozdulatokra. A férfi, amikor észrevette, hogy figyelik igyekezett megszabadulni a bűnjelektől, ám a halászati őr kamerája rögzítette a cselekményt, így azt is, ahogyan a mintegy tíz keszeget visszadobta a tóba.

Január 26-án a helyi horgászegyesület előtti vízterületen hasonló forgatókönyv szerint történt a másik eset. Ezúttal 28 darab keszeg esett áldozatául az etikátlan, horgászhoz méltatlan magatartásnak.

Mindkét orvhorgásznak bíróság előtt kell felelnie tettéért. Az ítélettel járó büntetés mellett az illetékes járási hivatal földművelésügyi osztályának halvédelmi bírságát is meg kell fizetniük.  A gereblyézők viselhetik a tisztességes horgászok megvetését, akiket jó ideig csupán távolról figyelhetnek, mert új állami horgászjegy, ezzel együtt területi jegy váltásától egy időre eltiltja őket a hatóság. Társaságunk mindkettőjükkel szemben további szankciót alkalmaz a  kirívó szabályszegés elkövetése miatt. Egyikük, mint visszaeső hosszú évekre szóló (akár 10 éves!) eltiltásra számíthat.

További fotók, hírek a balatonihl.hu oldalon!

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!