Balatonfüred: elkezdődik a kézilabdacsarnok építése

balaton.vehir.hu Forrás: balatonfured.hu 2020. 12. 17. 12:34

1,6 milliárd forintból épülhet meg a Forrás Sportpark területén az új kézilabdacsarnok. A kétezerháromszáz négyzetméter alapterületű multifunkcionális épület munkálatai a napokban kezdődnek, a beruházás a jövő év végére befejeződik - olvasható a balatonfured.hu oldalon.

 

Hét cég nyújtott be pályázatot a csarnok megépítéséről szóló nyílt uniós közbeszerzési eljárásra, amelyet végül a füredi Gótika Kft. nyert el, 1,643 milliárd forintos ajánlatával. Messze ez volt a legkedvezőbb árajánlat, a többi cég 2,2-2,8 milliárd forint közötti összegekért vállalta volna a munkálatokat.

A Forrás Sportpark területén épülő kézilabdacsarnokban lesz egy 20×40 méteres szabvány kézilabda pálya és kettő ennél kisebb méretű multifunkcionális pálya, így lehet majd itt röplabdázni, kosárlabdázni, teniszezni és futballozni is. A tervek szerint a csarnokban maximum 400 fő befogadására alkalmas mobil lelátót alakítanak ki.

Korábban már írtunk róla, hogy az ország hat városában, állami támogatásból, új kézilabda akadémiák létesülnek, közülük az egyik Balatonfüreden. A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősítette a füredi kézilabdacsarnok beruházását.

A Forrás Sportpark fölötti ingatlanon jelentős zöld-beruházást is tervez a város. Négy hektáron parkot alakítanak ki, rehabilitálják a meglévő öthektáros szőlőterületet és a cseresznyefaültetvényt valamint hétszáz fát is elültetnek.

Az önkormányzat tervei szerint a 22 hektáros park a családi programokat és a szabadidő sportot is szolgálná. Többek között kerékpáros pályát, futókört, görkorcsolyapályát, teniszpályákat, gyermekek részére műanyag sípályát és egy nagy játszóteret hoznának itt létre, de a tervek között szerepel egy szabadtéri kertmozi kialakítása is.

 

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!