Színházi estek várják a nézőket Balatonfüreden augusztusban

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2020. 07. 27. 12:47

Balatonfüred, 2020. július 27., hétfő (MTI) - Színházi estek várják a nézőket négy augusztusi estén a balatonfüredi Kisfaludy Színház szervezésében a Balaton-parti városban. A rendezvénysorozat első előadását jövő csütörtökön láthatja a közönség - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a színház művészeti vezetője.

 Kéri Kitty elmondta, hogy bár az élet nagy kérdéseit feszegetik a darabok, mégis szórakoztató nyári estére számíthat, aki jegyet vált az előadásokra.     Elsőként Abe Burrows Kaktuszvirág című művét láthatja a közönség, amely az Orlai Prudukció vendégjátéka, a darab rendezője Novák Eszter.

    Az előadás főszereplője Julien, a fogorvos, aki családot hazudik magának, hogy ne kelljen elköteleződnie. Amikor végül mégis nősülne, korábbi hazugságai miatt nehéz helyzetbe kerül.
    Másnap mutatják be Yasmina Reza Egy élet háromszor című művét, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a balatonfüredi Kisfaludy Színház koprodukciójában, Bakos-Kiss Gábor rendezésében.     Az anyai ágon magyar származású, francia írónő alkotása két értelmiségi házaspár kapcsolatát járja körül. A hétköznapinak induló történetet háromszor nézhetjük meg egymás után, mindháromszor más nézőpontból.     Joe DiPietro Ügyes kis hazugságok című művét láthatják az érdeklődők augusztus 11-én a kaposvári Csiky Gergely Színház és a balatonfüredi Kisfaludy Színház koprodukciójában. A darab egy válságba jutott házasságról szól, váratlan fordulatokkal tűzdelve.     Az utolsó színházi este augusztus 15-én lesz. Gyárfás Miklós Tanulmány a nőkről című művét láthatják a nézők, amely a kaposvári Csiky Gergely Színház vendégelőadása Tasnádi Csaba rendezésében. A darabban három korosztályhoz tartozó nő készül válóperes ügyvédhez.     Az előadások a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ Szabadtéri Színpadán láthatók majd este fél kilenctől.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!