Milyen lesz a jövőnk? – Körkérdés 3. rész

 Mire számíthatunk, ha eddigi életünkre már biztosan nem? Író, pap, orvos, zenész, történész, irodalmár, tudós és pszichológus van a válaszadók között, akiknek véleményét sorozatban, kétnaponta közöljük.

Szeretnék optimista lenni!

Kováts Péter
Bartók-Pásztory díjas hegedűművész, tanár, a Mendelssohn Kamarazenekar művészeti vezetője

Szilveszter, kerek születésnap, súlyos betegség, közeli ismerős, rokon halála… Megállunk, de nem magunk miatt, megállásra kényszerít egy külső erő, ami nem mi vagyunk. Megállunk és gondolkodunk, vagy csak megfigyelünk, mi is van/lett körülöttünk hirtelen?! Aztán fogadkozunk hangosan vagy halkan, hogy így lesz meg úgy lesz ezután. Észreveszünk a világban és magunkban is olyasmit, amit el kell, vagy el akarunk hagyni, és felerősödnek bennünk a változtatni akarás hangjai.

Legutóbb egy balatoni domboldalon a szabad ég alatt átélt 1999-es napfogyatkozás döbbentett rá arra, milyen nehezen is értelmezhető a mi kis földi világunk és annak napi “civil” körforgása a világegyetem fölfoghatatlanul hatalmas mozgásaihoz, erőihez képest. Óriási hatással volt rám, utána szinte mindent másképp szerettem volna tenni, és látni magam körül. Egy darabig sikerült is…

Most hasonló a helyzet. A koronavírus térdre kényszeríti az embert és társadalmát. Óriási erőfeszítést tesz az ember, hogy ne legyen még nagyobb a baj. Leállt a világ varázsütésre, lassult a féktelen költekezés, nincs nyugtalan utazgatás, csökken a pollúció, javulnak a mért értékek. Kiderül, hogy ha lenne elhatározás, nagy változásokat lehetne elérni.

Szeretnék optimista lenni, bizonygatom is magamban, hogy az vagyok. (Mert érzem, hogy annak kell lennem!) Nem akarom tagadni az ember alkotóerejét, amivel átalakíthatná a világot. Mégis eszembe jutnak a világháborúk, a történelemkönyv sötét lapjai, vagy csak a napi gonoszságok, ellenségeskedések… Nem tudunk belőlük tanulni. Visszakanyarodunk mindig ugyanoda.

Mi lesz majd ezután? Biztosan digitalizáltabb lesz a világ, több mindenre másképp tekintünk majd, ez nem kérdés. De tudunk-e vajon emberebbek lenni majd ezután, eszünkbe jut-e mindaz ami történt ezekben a hetekben–hónapokban? És eszünkbe jut-e majd, hogy korábban, amikor baj volt, magunkba szálltunk, kerestük a jót és a hibákat, s hogy ki tudtunk alakítani egy másik életritmust, hogy tudtunk alakítani azon, hogyan éljünk?

Mindenki leckéje ez. Egyénileg és csapatban is most tanuljuk. És most megy is! Csak menne a vész elmúltával is!

Ezt kívánom mindannyiunkért, a jövőért!

További részletek a balatonfured.hu oldalon!