A kórház gyermekosztályát támogatja Charlie és a Füred Dixieland Band

balaton.vehir.hu Forrás: vehir.hu/Bertalan Melinda Fotó: vehir.hu/Domján Attila 2019. 01. 15. 23:48

Közös jótékonysági koncertre készül a Füred Dixieland Band és Charlie január 23-án a Hangvillában a Csolnoky kórház gyermekosztályán gyógyuló kis betegek szüleinek kényelmesebb elhelyezésére a Rotary Club Balatonfüred-Veszprémmel összefogva.

 A Rotary Club Balatonfüred-Veszprém tevékenységének fókuszában mindig a gyerekek és az idősek támogatása állt, a közel két éves klub pedig emellett az idén az egészség megőrzésére és az egészségügy megsegítésére szeretne nagyobb hangsúlyt fektetni – mondta el Hartmann Péter alapító elnök a jótékonysági gála hétfői beharangozó sajtótájékoztatóján. Korábban ennek fejében adományoztak közel kétmillió forintot futónapjuk alkalmával, melyet szeretnének a jövőben akár egy jótékonysági félmaratonná kiterjeszteni, ezúttal pedig a beteg gyerekeket és szüleiket szeretnék segíteni.

Dr. Dávid Gyula, a Csolnoky kórház főigazgatója szerint nagyon fontos ez a nemes szándék, hiszen minden támogatás elismerése a munkájuknak. Emellett természetesen az adományok gyakorlati segítséget is jelentenek abban, hogy még jobban tudják ellátni a feladataikat és adott esetben pótolják a hiányokat.

Utóbbiról szerencsére nincs szó a gyermekek ellátása esetében: dr. Szabó Éva főorvos szerint folyamatos támogatást élvez a gyerekosztály, s ha esetleg valamilyen hiány mégis felmerült volna, azt mindig meg tudta oldani a kórház vagy a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány. Az épület ugyanakkor, amelyben a gyermekosztály is helyet kapott, már építésekor, 1994-ben sem felelt meg teljesen az elvárt komfortszintnek, és ez ma is így van. „A célunk, hogy ezen javítsunk és kényelmesebbé és biztonságosabbá tegyük a gyermekek és szüleik elszállásolását” – jelentette ki a főorvosa.


Jelenleg három lehetőség van, ha a szülők szeretnének éjszakára bent maradni beteg gyermekeikkel a kórházban: amennyiben van elég szabad betegágy, ezeken tudnak aludni, ha nincs, akkor a gyermekükkel együtt osztoznak az ágyon, vagy esetleg kempingágyon, matracon tudnak éjszakázni. Ez azonban egy kicsit szedett-vedett megoldás, ráadásul jelenleg nincs olyan hely, ahol a kempingágyakat tárolni lehetne nappal. Ehelyett a kórház olyan mobilizálható ágyakban gondolkodik, amelyeket egymásba lehetne helyezni – ehhez keresnek most vállalkozót, illetve anyagi fedezetet, amiből megvalósítható lenne kb. 20 ágy legyártása.


Ha szeretné támogatni őket ebben, azt megtehetji a Rotary Club valamint a Füred Dixieland Band és Charlie közös koncertjén. A zenekar nem először áll ki jó ügyek mellett: ez már a harmadik lesz a hagyományos év eleji jótékonysági koncertjük sorában, vezetőjük, Dervalics Róbert szerint pedig óriási megtiszteltetés számukra, hogy mindezt a Hangvillában tehetik meg. „Ez egy csodálatos lehetőség arra, hogy a két város között karitatív és kulturális hidat képezzünk”- jelentette ki.

A január 23-án 19 órakor kezdődő „A zene gyógyít” című koncerten nem egyedül lép fel a Füred Dixieland Band: ezúttal Charlie-val adnak elő klasszikus Charlie-dalokat és jazz-részleteket, többek között Louis Armstrongtól is. A koncertre három kategóriában válthatók támogatói jegyek a Hangvilla jegypénztárában: 3500, 6000 és 10000 forint értékben.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!