Nem szabad lemenni a bulvár szintjére

 Nem tűnik „szédelgőnek”: 21 éve dolgozik a közművelődés területén. Egyértelmű volt, hogy ezzel akar foglalkozni?

A kultúra mindig jelen volt a családomban. Édesapám vadászrepülő pilótaként szolgált, ezért próbáltak engem a katonai pálya felé irányítani. Nem lettem katona, de szeretnék olyan sikereket elérni a saját utamon, mint ő. Emellett apukám rendkívül olvasott – 75 évesen is olyan tudással és memóriával van megáldva, amilyennel én csak szeretnék a saját koromban. Mivel egy házban lakunk, hatalmas napi inspirációt jelent vele beszélgetni. Anyukám ugyancsak jártas a kultúrában. Korábban a Petőfi Színház munkatársa volt, majd a marketing lett a szakterülete. Több előadói estet, programot szervezett Füreden a 70-es, nyolcvanas években.

A kultúraközvetítés kemény dió. Mi a titka, hogy minőséget adjanak, de a profitérdekek se sérüljenek? Kell meríteni a popkultúrából?

Nem szabad a könnyen fogyasztható, felületes, szenzációvadász tartalmak, a „bulvár” szintjére lemenni. De meg kell találni azokat a pontokat a populáris kultúrában, amivel megtámogathatjuk a magas kultúrát. Folyamatosan egyensúlyozunk, hogy mi az az érték, amit az intézmény közvetíteni akar, és mi az, ami ebbe a szeletbe belefér – tartalom és kommunikáció terén is.

Borzasztó nagy felelőssége van egy kultúraközvetítőnek, milyen tartalmat hoz a településre, mert az meghatározza, kik látogatnak oda és milyen lesz a hely arculata. Ezért nagyon fontos, hogy egy település ráleljen az identitására, felfedezze helyi értékeit. Balatonfüred szerencsés, mert az Anna-bál vagy Jókai személye erős és útmutató brandet jelentenek.

Persze mondhatnánk, hogy Jókai poros a mai korban, a gyerekeket, a fiatalokat kevéssé érdekli, de megfelelő módszerekkel igenis befogadhatóvá lehet tenni. Tartunk olyan foglalkozásokat a gyerekeknek, ahol eljátsszuk az Aranyember egyes jeleneteit, karaktereit, megismertetve velük nemcsak az Aranyembert, hanem magát Jókait és munkásságát is. Kissé vagányabb formában, nem klasszikus iskolai módszerrel oktatunk, hanem a kultúraközvetítés egyéb eszközeivel.

A közönség részéről milyen a kultúra megbecsültsége?

Balatonfüreden azért is élvezem a munkámat, mert itt nagyon megbecsülik a kultúra minden szegmensét, újra és újra gyöngyszemekre lelünk. Állandóan kapunk pozitív visszajelzéseket a közönségtől, a látogatóktól. Ez Veszprémben is megvolt, egy nagyvárosban azonban sokkal nehezebb a lakosság igényeinek széles spektrumát tekintve megfelelni; összeegyeztetni a lehetőségeket ezen igényekkel és a „nagy gondolatokkal”.

Egy kisvárosban könnyebben közvetíti az igényeit a közösség, emiatt a kommunikáció is hatékonyabb. Persze Balatonfüred nyáron nem a kisváros kategóriájába tartozik, de a szélesebb nagyközönséggel is megtaláltuk a közös hangot, és a kritikát mindig építő szándéknak próbáljuk értelmezni.

Nagy, szerteágazó céget igazgat. Tulajdonképpen mi az Ön feladata a gépezetben?

A kultúra sosem volt elkényeztetve a pénzügyek és a humánerőforrás területén. Emiatt nemcsak menedzselem az intézményt, de a mai napig belefolyok a rendezvényszervezésbe és más munkaterületekbe is. Számos szakterületért felelünk, és a cég sikeres működtetése csak csapatmunkával lehetséges. Vezetőként viszont külső szemlélőként is kell néznem a csapatot. Ez néha lemondással jár, mert szeretnék családiasabb nexust teremteni a munkatársakkal, de a határokat be kell tartani.

Női vezetőként mi az Ön erőssége?

A türelem és a kitartás.

Amikor keresztül kell vinnie egy döntést, segít, hogy kulturális területen női vezető?

A kultúrával együtt jár az irodalomban, művészetekben, a retorikában, a kommunikációban való jártasság, ami megkönnyíti a helyzetemet az intézményi-, és a partnerekkel való tárgyalásokon. Vallom, hogy vezetőként össze kell fogni a partnereket és megértetni, hogy a Balatonon csak úgy fog működni a turizmus, ha tudomásul vesszük, hogy mind egy csónakban evezünk, kinek hol a helye a csónakban és egy irányba evezünk.

Balatonfüred, mint élettér mit ad Önnek?

Balatonfüred az otthonom. Az első, teljes mértékig füredi évem mégis kicsit ambivalens érzésekkel töltött el: bár idevalósi vagyok, korábban szinte csak aludni jártam haza Veszprémből. Így amikor itt kezdtem el élni a hétköznapjaimat, hirtelen új felfedezések vártak rám, s teljesen elbűvölt, milyen jó a helyi közösség.

Mivel lazít? Akkor is a kultúrát választja?

Imádok olvasni, heti 6-8 könyv az átlagom. Ha este 9-kor hazaérek és lepihenek, éjfélig jobbára ezzel telik az idő.

Van kedvenc?

Nagyon szeretem a verseket, mindig új költőket fedezek fel, ezért nem sorolnék fel kedvenceket. Az írók közül viszont még mindig a latin-amerikai szerzőkhöz húz a szívem: Márquezt, Isabel Allende-t, Miguel Otero Silva-t nagyon szeretem, de mostanában sokat olvasok Oriana Falaccitól.

A legnagyobb találkozás?

Idejövetelemkor az első gondolatom az volt, hogy de szeretnék megvalósítani egy Frida Kahlo kiállítást! Nos, erről lecsúsztam. Nagy büszkeségem viszont az Amrita Sher-Gil kiállításunk, a „nagy találkozás” e kiállítás szervezése során Keserű Katalin művészettörténész asszonnyal volt.

Jövőjét illetően milyen célt tűzött ki?

Csak annyi lenne a vágyam, hogy a mostani működésünket kicsit finomabbra csiszoljuk, és aztán azt a szintet hosszú éveken keresztül megtartsuk.

Schmidtné Kositzky Anett

1997-2013 Városi Művelődési Központ és Könyvtárak, Veszprém – közművelődési munkatárs, 2010-től szakmai igazgatóhelyettes

2013 – Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. – ügyvezető igazgató
Egységek: Vaszary Galéria, Jókai Mór Emlékház, Városi Helytörténeti Gyűjtemény és Kutatószolgálat, Kisfaludy Galéria, Vitorlázeum, Kisfaludy Színház, Arácsi Népház és Kiállítóház, Kisfaludy Szabadtéri Színpad

Balatonfüredi Turisztikai Egyesület – kulturális területért felelős alelnök

További feladatok: a város művészeti csoportjainak és civil szervezeteinek fenntartása és működésük támogatása, a város rendezvényeinek, fesztiváljainak, kiemelt eseményeinek szervezése, koordinációja, technikai háttér biztosítása

Az interjú eredetileg a Vehir.hu-t is kiadó Bakony-Balaton Média Kft. egy másik lapjában, az Ecoport magazin 2018 decemberi számában jelent meg.