Elképzelték, milyen édességet enne Chuck Norris, ha a Balatonon töltené a karácsonyt

balaton.vehir.hu Forrás: Varga Dorina Fotó: ekp 2018. 12. 23. 11:20

 A jótékonyságáról híres filmsztár ajándékai tegnap érkeztek meg a Balaton déli partjára. Ott egy negyedik osztályos kisfiú kapta meg azt a karate ruhát, amelynek övét kézjegyével is ellátta az amerikai színész. A kisfiú egyébként kapott ajándékot a Baptista Szeretetszolgálattól és a balatoni mesehőstől, Füred Kapitánytól is.

 
Ez adta az ötletet, hogy az északi parton is szervezzünk egy mindenkit megmozgató akciót! Balatonfüred egyik ikonikus séfjével közösen elképzeltük, hogy mivel kínálnánk meg Chuck Norrist, ha Füredre látogatna. Minden bizonnyal valami „ütős” süteménnyel, amely jól illeszkedik a karácsonyhoz, de bizonyítja azt is, hogy milyen világszínvonalon képesek dolgozni egyes balatoni éttermekben – mondta Éskovács Péter, az akció egyik szervezője.

A süteményt jótékony céllal készítik el a kultikus Neked Főztem konyhájában. Egészen karácsony végéig lesz itt kapható. A bevételből pedig könyveket és tüzelőt vásárolnak rászorulók számára, amit majd a balatoni mesehős, Füred Kapitány segítségével juttatnak el a gyerekekhez. – tette hozzá Horváth Csongor, az étterem vezetője. Az akció érdekessége, hogy a sütemények mellé egy játékfigura is jár, amely Walker, a texasi kopó –t ábrázolja. (A film főszerepét Chuck Norris játszotta.) Az étterembe érkező gyerekek ezt kapják ajándékba a sütemény mellé.
 
Balról: Éskovács Péter, Horváth Csongor, Varga László

 
A Chuck Norrisnak dedikált mesés süteményt, a kizárólag felnőtteket fogadó füredi Hotel Aurában is az étlapra tűzik. Az itt pihenő turisták figyelmét arra próbálják felhívni, hogy felnőtt korban is érdemes hinni a mesékben és a jó cselekedetek erejében. Valamint arra is rá szeretnének világítani, hogy jótékonyságra karácsony után is szükség lesz. A sütemények árából itt is Füred Kapitány, a balatoni mesehős akcióját támogatják – nyilatkozta Varga László, a szálloda egyik vezetője.
 
 A mesés sütemény további érdekessége, hogy kizárólag Balaton környéki alapanyagok felhasználásával valósítják meg az akciót. A hozzávalókról egy emberi nagyságú receptet is készítettek. A sütemény elkészítési módja egy mesekönyvben is szerepel. A jótékony családok ennek a mesekönyvnek is néhány példányát hazavihetik, ha időben érkeznek a balatoni étterembe - nyilatkozta Csapody Kinga meseíró, az akció egyik ötletgazdája. 

 

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!