Nyíltvízi úszó vk - Német győzelem a férfiaknál, brazil a nőknél, nincs magyar a tízben

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2018. 06. 16. 12:29

Balatonfüred, 2018. június 16., szombat (MTI) - A férfiaknál a német Florian Wellbrock, a nőknél a brazil Ana Marcela Cunha diadalmaskodott a nyíltvízi úszó világkupa-sorozat szombati, balatonfüredi állomásán, ahol magyar versenyző nem került a tíz közé.

 A Magyar Úszás Napján megrendezett esemény megnyitóján Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszédében elmondta, hogy a Magyar Úszás Napját hat éve rendezte meg először nagy sikerrel a Magyar Úszó Szövetség, és azóta minden júniusban köszöntik a sportolókat, a sportolni vágyókat, a sportszerető látogatókat. 

    "Az első két olimpiai aranyérmünket úszásban szereztük meg, és mára bátran kimondhatjuk, hogy mi igazi úszó nemzet vagyunk" - mondta az államtitkár. Kiemelte, hogy a Magyar Úszás Napjának jegyében nemcsak Balatonfüreden, hanem az ország más városaiban is úszni hívják, úszásra ösztönzik az érdeklődőket az uszodai- és a strandprogram szervezők.
    "Hazánkban ezt a napot eddig is több tízezrek tölthették a víz örömeinek adózva. A Magyar Úszó Szövetség azonban az Úszás Napjának világszintre terjesztését kezdeményezte, hogy minél többeket nyerjen meg e sportnak" - nyilatkozta Szabó Tünde.
    A férfiak versenyében - amely négy, egyenként 2,5 kilométeres körből állt - a német Floriian Wellbrock szinte végig vezetve, rendkívül magabiztos győzelmet aratott, a második helyen a szám olimpiai és világbajnoka, a holland Ferry Weertman végzett, míg a harmadik a francia Axel Raphael Reymond lett.
    A legjobb magyar a 18. helyen célba csapott Huszti Dávid lett, valamint a 19. Székelyi Dániel - aki ínhüvelygyulladással küzdötte végig a viadalt -, így a világkupa és a tavalyi világbajnoki eredményei miatt "védett" Rasovszky Kristóf mellett ők utazhatnak a glasgow-i Európa-bajnokságra. Utóbbi múlt szombaton Setúbalban világkupa-versenyt nyert, azonban Portugáliában Olasz Annához hasonlóan megbetegedett, s Balatonfüreden a verseny végére elkészült erejével.
    A nőknél Olasz Anna volt védett az Eb szempontjából, végül mellé a 12. helyen célba csapó Novoszáth Melinda és a 16. Sömenek Onon Kata csatlakozott a skóciai kontinensviadalra utazókhoz. A viadalt egy elképesztő hajrával a 25 km-en olimpiai címvédő brazil Ana Marcela Cunha nyerte.
    Az egész napos rendezvény keretében 13 órától a Magyar Úszás Napja alkalmából tömegúszó-viadalra kerül sor, 16 órától pedig a magyar utánpótlás-bajnokság zárja a programot Balatonfüreden.

    Eredmények:
    férfiak:
1. Florian Wellbrock (német) 1:55:40.2 óra         
2. Ferry Weertman (holland) 1:55:57.0     
3. Axel Raphael Reymond (francia) 1:55:59.1    
...18. Huszti Dávid 1:56:34.0    
19. Székelyi Dániel 1:56:36.9

    nők:
1. Ana Marcela Cunha (brazil) 2:05:53.1 óra     
2. Haley Danita Anderson (amerikai) 2:05:53.4  
3. Rachele Bruni (olasz) 2:05:54.7
...12. Novoszáth Melinda  2:06:20.9 
...16. Sömenek Onon Kata 2:06:42.1
...20. Olasz Anna 2:07:11.6

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!