„Az emlékeink itt születnek”

balaton.vehir.hu Forrás: balatonfured.hu Fotó: balatonfured.hu 2018. 04. 06. 16:36

Juhász Anna lesz a 193. Anna-bál háziasszonya. Az irodalmár, kulturális menedzser tavaly először vett részt a bálon, mindjárt háziasszonyként. Az élet azonban úgy hozta, idén is lesz számára egy nagy újdonság: szülés után másfél hónappal, kismamaként vezeti majd a bált.

 

-“Van valami titok az Anna-bálban, ami csak erre a bálra jellemző, ezt kell megtalálnom és felfrissítenem. Ez izgat”- nyilatkozta tavaly. Hogy áll a titok megfejtéssel?
– A 2017-es Anna-bál gyönyörű emlék és nagy élmény volt számomra. Nem csak gyermekkori vágyam vált valóra, hogy ennek a legendának a részese lehetek, de igen, picit a titokhoz is közelebb kerülhettem. Eddig a Balaton a nyaralást, a napot, a pihenést, a felfrissülést jelentette az életemben. Az újjászületést. Az Anna-bállal pedig ugyanez a helyszín megtelt hagyománnyal, történelemmel, méltósággal. Van, amit meg is találtam a titokból – hisz az előkészületek, a felkészítő hónapok és a Balatonfüreden töltött időszak bepillantást engedtek a szervezésbe – ez pedig az a szeretet, amivel a szervezők és az egész város készül az Anna-bálra. Alig várom, hogy visszatérjek.

További részletek a balatonfured.hu oldalon olvasható!

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!