Szócska: fontosak az országos szűrőkampányok

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2013. 05. 17. 17:38

A szűrővizsgálatok és az egészséges táplálkozás fontosságát hangsúlyozta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az Együtt az egészségért 2013 című országos kampány ötödik állomásán, Balatonfüreden.

Az államtitkár elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma azért támogatja a kampányt, mert fontosnak tartják az országos szűrővizsgálatokat. Különösen örülnek, hogy ezt a kampányt egy élelmiszerlánc bonyolítja le, mivel az, amit eszünk, meghatározza az egészségünket - emelte ki.
"Bízom benne, hogy a táplálkozástudománnyal kapcsolatos felvilágosító előadások minél több emberhez eljutnak, és ennek eredményeképpen tovább élhetünk a családunkkal" - tette hozzá.
Markovics Gáspár, a Coop Észak-Balatoni Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: cégük a társadalmi felelősségvállalás jegyében indította el a kampányt május 8-án, s terveik szerint június közepéig 18 településre jutnak el.
Tájékoztatása szerint a program együttműködő szakmai partnere a Magyar Olimpiai Bizottság, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI), valamint a Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 elnevezésű, uniós irányelveket követő kezdeményezés, amelynek orvosi szűrőkamionjában a cég kampánya során ingyenes vizsgálatokat végeznek.
Martos Éva, az OÉTI főigazgató főorvosa örömét fejezte ki, hogy sok gyermeket lát a balatonfüredi kampányrendezvényen, majd részletesen ismertette az intézet a gyermekek egészségének megőrzését szolgáló programjait.
Kitért a cukrozott üdítők fogyasztásának veszélyeire fegyelmeztető kampányra, s arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyerekek lehetőség szerint mindennap egyenek zöldséget és gyümölcsöt. Az OÉTI főigazgatója a felnőtteknek szóló prevenciók közül a túlzott sózás kerülésére hívta fel a figyelmet.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!