Ifjú titán győzelme Balatonalmádiban

balaton.vehir.hu 2018. 07. 25. 21:19

A XXIII. Pannónia Kupa Nemzetközi Sakkversenyt, Keszey János Balatonalmádi városának polgármestere nyitotta meg és a kösztője után, meghívta a részvevőket a városban zajló programokra.

 

A főversenyen szoros küzdelemben négyes holtversenyből az ifjú titán a 14 éves Karácsonyi Gellért került ki győztesen. Balatonalmádi központjában megrendezett sporteseményen, 8 nemzet képviseltette magát (amerikai, cseh, finn, francia, olasz, magyar, svéd, szlovák). 116 játékos 2 csoportban 7 fordulón keresztül harcolt a pontokért. A kiegyensúlyozott mezőnyt mutatja, hogy az élen 4 játékos is 5,5 pontot gyűjtött be. Az 5-10 hely között helyezkedtek el az 5 pontosok, itt a szlovák és finn játékosnak kedvezett a buchholz számítás. Az értékes 20 éven alulinak járó különdíjat Papp Pence vehette át, a szenior díjat Petrán Peter szlovák nemzetközi mester nyerte meg. A legjobb női játékos Karácsonyi Kata (a bajnok húga, mind ketten többszörös korosztályos bajnokok egyéniben és csapatban).

B csoport mezőnyében kiemelkedő teljesítményt nyújtott a 15 éves Fekete László, aki 118 élő ponttal gyarapodott, ezzel megszerezte a második helyett. Balatonalmádi városa által felajánlott serleget, Karkó Bálint érdemelte ki.

Péntek délután a villámkezűek csatájának szintén a Pannónia Kulturális Központ légkondicionált terme adott otthont, ahol 38 fő ült asztalhoz. Az 5-5 perces viadal végén, a főversenyen edzőként tevékenykedő Radnai Ádám Fide mester örülhetett.

A záróünnepélyen a versenyzők megköszönték a város nagyvonalú támogatását és kifejezték abbéli reményüket, hogy 2019-ben ismét találkozhatunk a Balaton e csodálatos városában.

 

Karácsonyi Gellért és Fáncsy Imre

Végeredmények:

A csoport (57 induló)

1.   Karácsonyi Gellért                        5,5 pont

2.   Zentai Péter                                 5,5 pont

3.   Sárdy Péter                                  5,5 pont

4.   Bódi Tibor                                    5,5 pont

5.   Jankó Zoltán (szlovák)                 5,0 pont

6.   Laihonen Petteri (finn)                  5,0 pont

B csoport (59 induló)

1. Téglás Mátyás                             6,5 pont

2. Fekete László                              6,0 pont

3. Szunyogh István                          5,5 pont

4. Kovács Miklós                              5,5 pont

5. Hegedüs Luca                              5,0 pont

6. Buri Petra                                    5,0 pont

5-5 perces villámverseny (38 induló)

1. Radnai Ádám                               8,0 pont

2. Binder Tamás                              7,5 pont

3. Koczó Kristóf                               6,5 pont

4. Bódi Tibor                                    6,0 pont

5. Horváth Kálmán                           6,0 pont

6. Schmikli László                            6,0 pont

Fáncsy Imre szervező

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!