Fantasztikus programsorozattal nyit a Magtár Balatonalmádiban

balaton.vehir.hu 2018. 06. 20. 14:39

Balatonalmádi, 2018. június 20. szerda – Balatonalmádi Vörösberény városrészében az impozáns Magtár épületében sajtótájékoztató keretén belül mutatták be a „Vörösberény Program 2018” elnevezésű programfolyamot.

 Keszey János polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek az igen változatos, minden korosztályt kiszolgáló programok megálmodásában, megvalósításában. Elmondta, hogy a Magtár épületét állami támogatással még 2017-ben vásárolta meg az önkormányzat 100 millió forintért és mintegy 20 millió forintba került a felújítása. A Kolostor épületét pedig nulla forintért kapta meg az önkormányzat az idei évben. Kiegészítve 500 milliós állami támogatással, amiből mintegy 300 millió forintot fordítanak a Kolostor épületének felújítására. A maradék 200 millió forintból 5 évre tervezhetnek programokat, így már a jövő héten érkeznek a színpadok a megfelelő fény és hangtechnikával a Magtár pincéjébe és a földszinti hatalmas terembe.

Kovács Piroska, Bati János, Kerényi Imre és Keszey János

Kerényi Imre Kossuth-és Jászai-díjas rendező a Magtár és a Kolostor épületében kialakítandó kulturális és művészeti tematikájának megálmodója hosszasan ismertette Balatonalmádi, ezen belül Vörösberény több ezer éves történelmi és természeti értékeit, a még fel nem tárt kincseit, mert véleménye szerint ezek szervesen hozzátartoznak ahhoz, hogy egy új, a Balaton életében meghatározó kulturális központ jöhessen létre. Az idei év programkínálatáról elmondta, hogy rendkívüli változatos a világhírű előadóktól a színházi és képzőművészeti táborokig mindenki megtalálja a számára igényes, de ugyanakkor változatos műfajt. Kiemelte Veszeli Lajos balatonalmádi festőművész érdemeit a szervezéstől a megvalósításig, aki egyben a programsorozat művészeti vezetője. A Magtárban június 25-én indul a 10 napos Művészeti Festőiskola, de újdonság a Bogányi zongora a Magtárban, ahol Bogányi Gergely, Szilasi Alex, Érdi Tamás, Rákász Gergely és Teleki Gergő lépnek majd fel. Három alkalommal a Petőfi Színház vendégjátékát nézhetik meg az érdeklődők, de lesz Magtárkabaré Bagi-Nacsa és Fábry Sándorral. Hagyományteremtő jelleggel megrendezik a Dunántúli Képzőművészeti Szalon és Vásár 2018 rendezvényt is. A részletes műsorterv és a műsornaptár olvasható az Új Almádi Újságban és a www.almadiért.hu oldalon.

A neves rendező elmondta, hogy a jövő évtől indítják a Gizella tábort, amelyet már a Kolostor épületében tartanak, háromszor harminc fővel, kéthetes váltásban, amelyre már most óriási az érdeklődés. Azt is hozzátette, hogy a bentlakásos, napi ötszöri étkezés mellett az ország legnevesebb személyiségei lesznek a tábor vezetői (az egyelőre titok, hogy kik), ahol keresztény szellemiség mellett a résztvevők megismerkedhetnek a különböző művészeti ágakkal, vitorláznak és túrákat is szerveznek számukra. Ennek a tábornak a részvételi díja legalább 250 ezer forint/fő, de szerintem ez nem magas összeg, hiszen egy életre szóló élményben lehet részük a résztvevőknek- tette hozzá.

Kovács Piroska a projekt menedzsere elmondta, hogy az idei programok szinte percnyi pontossággal ki vannak dolgozva, de hasonlóan tervezik már a 2019-es évet is.

Bati János főszervező a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár igazgatója a Magtár és a Kolostor programok mellett kiemelte a város hagyományos, nagy fesztiváljait, így a Borfesztivált, a Hungarikum Fesztivált és az Almádi Napok programfolyamait, amelyeket évről-évre több tízezren keresik fel és ez így lesz az idei évben is remélhetőleg.

A sajtótájékoztatón szintén méltatták az évek óta Érdi Márta által szervezett a Klassz a pARTon hangversenysorozatot is amely jelentősen hozzájárul a város kulturális életéhez.

A programokhoz egységes megjelenés is készült

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!