Megnyitották a balatonalmádi rendezvényházat

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2017. 07. 28. 22:03

Balatonalmádi, 2017. július 28., péntek (MTI) - Megnyitották a balatonalmádi rendezvényházat pénteken, így az egykor magtárként működő épületben néhány év szünet után ismét koncertek, kiállítások várják a látogatókat.

A megnyitón Keszey János, Balatonalmádi polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az 1780-as években magtárnak épült ház egy múlt év végi kormányhatározat értelmében kerülhetett önkormányzati tulajdonba.
Közölte: a balatonalmádi önkormányzat 120 millió forintot kapott a kormánytól, az épületet 114 millió forintért vásárolták meg, 6 millió forintot pedig a ház felújítására fordítottak.
A Magtár első kiállítása, a Balaton Tárlat jövő szombaton nyílik - fűzte hozzá Keszey János. A polgármester felidézte: a műemléképületet Szentgyörgyi Horváth Zsigmond balatonfüredi földesúr építette, aki Horváth Anna nagyapja volt, akinek a tiszteletére az első Anna-bált rendezték 1825-ben.
Később Erkel János, Erkel Ferenc zeneszerző öccse volt az épület tulajdonosa, majd Jordán Alajos, a 13. huszárezred tisztje birtokolta. 1945 és 1950 között az orosz hadsereg élelmiszerraktáraként működött a magtár, majd a termelőszövetkezet, később az önkormányzat tulajdonába került.
A kétezres évek elején felújították, rendezvény- és borházként működött, a működtető cég két évvel ezelőtti felszámolásáig.
Kontrát Károly, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: a rendezvényház impozáns építészeti megoldásai a magyar emberek tehetségét és szorgalmát bizonyítják.

A Magtár hatalmas impozáns belső tere

Dr. Kontrát Károly országgyűlési képviselő, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára

Keszey János polgármester

Dr. Hoffmann Gyöngyi Balatonalmádi város jegyzője, Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, politikus, publicista, érdemes és kiváló művész, miniszterelnöki megbízott és Bálint Sándor alpolgármester (Fotók: balaton.vehir.hu)

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!