Balatonalmádi továbbra is támogatja a tehetséges sportolókat

balaton.vehir.hu 2017. 05. 09. 16:30

Balatonalmádi, 2017. május 9. Kedden délután a városházán ünnepélyes keretek között írták alá Kónya Ádám sífutó támogató szerződését.

Keszey János polgármester elmondta, hogy Ádám sportfejlődését gyermek kora óta nyomon követi, hiszen Balatonalmádiban született és itt él családjával. Az sem jelent gondot, hogy Ádám a Veszprémi Sí Egylet tagja, mert az olimpián szülővárosát, Balatonalmádit is képviseli és a Fair Play felkészüléssel és szerepléssel az almádi fiatalok mintaképe legyen.

Keszey János, Kónya József és Kónya Ádám

 

Keszey János (balról) és Kónya József

Az aláírást követően Kónya József, a Veszprémi Sí Egylet vezetője arról beszélt, hogy az egymillió forint támogatást hasznosan, ellenőrizhetően fogják elkölteni. A legfőbb cél, hogy Ádám havon lehessen, ezért ebből az összegből 3-4 ausztriai edzőtábort tervezünk és 4-6 hetes norvégiai felkészülésen vehessen részt Ádám.
Kónya Ádám hírportálunk kérdésére elmondta, hogy a 2018-as dél-koreai téli olimpián biztosan indulni fog az 1,8 kilométeres sprinten és az egyéni 15 kilométeres sífutásban, azt még nem döntötték el édesapjával, hogy indul-e majd az 50 kilométeres egyéni sífutásban is. Ádám azt is elmondta, hogy 14 éves kora óta foglalkozik a sífutással, a középiskola utolsó két évét Ausztriában fejezte be a lehető legjobb felkészülés érdekében.

 

Keszey János, Kónya József és Kónya Ádám

A Veszprémi Sí Egylet sífutója 10 km-es szabad stílusban 70 pontot ért el a szlovákiai Slavic Cupon. Fantasztikus teljesítményével jogot szerzett a 2018-as dél-koreai téli olimpián való részvételre.
A XXIII. téli olimpiai játékokat 2018. február 9. és február 25. között rendezik a dél-koreai Phjongcshangban.

Kábban a város hasonló összeggel támogatta a Vadnai testvérek riói olimpiai felkészülését, amely ITT olvasható!

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!