Budapesti diákok nyerték a Túl az első X-en! középiskolai vetélkedő döntőjét - Balatonalmádi diákok a harmadik helyen végeztek!

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2017. 04. 19. 18:27

A budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium "Nightingale" nevű csapata nyerte meg a "Túl az első X-en - Tehetsz a jövődért, válassz!" elnevezésű középiskolai vetélkedő országos döntőjét - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerdán az MTI-vel.

Az idei tanévben indította útnak második alkalommal nagyszabású középiskolai vetélkedőjét az NVI és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája, hogy a fiatalok megismerjék a hazai és az európai uniós demokratikus intézmények, és kiemelten a választások jelentőségét.
A versenyre 14-18 éves diákok neveztek, négyfős csapatokat alkotva. Összesen 110 csapat, vagyis 440 diák küldte el jelentkezési lapját a megadott határidő lejártáig.
Az első, iskolai fordulóban novemberben a diákoknak a demokratikus intézményekre vonatkozó lexikális tudásukról kellett számot adniuk. A helyi selejtezők eredményeként 58 csapat jutott tovább a márciusi, regionális elődöntőkbe.
Szerdán tartották az országos döntőt, amelyen tíz csapat mérte össze tudását, a diákoknak szóbeli és írásbeli feladatokban kellett számot adniuk tudásukról. Először bemutatták előzetesen elkészített, választással kapcsolatos prezentációjukat, azután a választási és az európai uniós ismeretekre fókuszáló írásbeli tesztet töltöttek ki. A csapatok vitafeladatban és fogalommeghatározásban is próbára tették tudásukat.
A versenyen a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium "Nightingale" nevű csapata ért el első helyezést. A csapattagok értékes tárgynyereményt kaptak, valamint strasbourgi utazást nyertek iskolájuk részére az Euroscola játék 2017-es őszi fordulójára, az Európai Parlament székhelyére.
A második a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola "Választók" nevű csapata lett. A harmadik helyezett a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium "Cenzus" nevű csapata.
A tervek szerint legközelebb 2019-ben hirdetik meg a vetélkedőt.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!