A nyár legjobb koncertje volt csütörtökön Almádiban

balaton.vehir.hu 2010. 08. 26. 21:31

Pálinka Napok vasárnapig, rengeteg programmal. A nyitó napon a legendás Fekete Jenő blues gitáros és Török Ádám és a Mini együttes lépett fel.

Csütörtökön este megnyitotta kapuit a Pálinka Napok Almádiban. Dudás Zsolt és Halász Róbert a Magyar Szeszipari Szövetség s Terméktanács elnöke köszöntötte az ünnepséget. Halász Róbert kiemelte, hogy lassan hazánkban is méltó elismerésben részesül az egyik hungarikumunk a pálinka és annak kulturált fogyasztása. Nyolc különböző termelő kínálja portékáját egészen vasárnapig. Továbbra is több boros és sörös cég árulja nedüjét a már megszokott kulináris paletta kíséretében.

Elsőként a hazai blues zenevilág egyik legendája, Fekete Jenő lépett a színpadra, aki tökéletesen megalapozta a közönség hangulatát Török Ádám és a Mini együttesnek. Talán ez volt a nyár egyik legjobb élő koncertje Almádiban, hiszen Török Ádám olyan dalokat is elénekelt, mint a legendás Vissza a városba, aminek a szövege több évtizeddel ezelőtt a Balaton mellett született és A gép-et. Az 1968-ban alapított együttes idén ünnepli 42. születésnapját.

Fekete Jenő

Az évek során bejárták szinte az egész világot és rengeteg lemezt készítettek. 2008 januárjában megjelenik a "Messze visz az út" című CD az együttes 40. és Török Ádám 60. születésnapja alkalmából. Januárban hatalmas sikert aratott a jubileumi koncert, melyet az 5-ös csatorna rögzített.  2009-ben változik a felállás: Németh Karcsi, Paróczai Tacskó Attila, Adamecz Józsi, Horváth Misi és Török Ádám a tagok. (Még több fotó a galériában.)

Török Ádám

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!