A 2023-as évre való felkészülés jegyében tette közzé pályázati felhívását a Veszprém-Balaton 2023 Zrt.

balaton.vehir.hu Forrás: Adonyi Adrienn 2021. 03. 01. 08:13

2021. október 31-éig megvalósuló projektekkel pályázhatnak azok a szereplők, akik az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programhoz már csatlakozott településeken terveznek kulturális-művészeti programot megvalósítani. A pályázatok beadása és elbírálása folyamatos, a pályázati rendszer a tavasz folyamán további kategóriákkal bővül.

 Folytatódik a felkészülés a 2023-as évre, ennek jegyében tette közzé idei első pályázati felhívását a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. Első körben a 2021. október 31-éig megvalósuló, a felkészülést segítő projektekre pályázhatnak azok, akik a VEB2023 EKF programhoz már csatlakozott településeken terveznek kulturális-művészeti programot megvalósítani. A támogatható projektek sokrétűek lehetnek, például kiállítás, fesztivál, koncert, művészeti vagy kulturális témájú előadássorozat vagy akár felolvasóest, workshop, alkotótábor, helytörténetet feldolgozó program, illetve kulturális örökségvédelmi esemény.

A most megjelent felhívás csupán első a VEB2023 Zrt. által tervezett pályázati lehetőségek között. A pályázati rendszer a tavasz folyamán további kategóriákkal bővül. A következő ütemben a veszprémi kulturális élet kiemelt szereplőinek támogatása mellett a belváros kulturális életének élénkítésén lesz a hangsúly. Szintén idén tavasszal indul a Kultúrpontok és Pajta-program, melynek célja olyan művészeti és kreatív-ipari alkotóközösségek támogatása, akik tevékenységükkel a nyári turisztikai szezonon túlmutatóan is képesek megszólítani a helyi civil társadalom legszélesebb rétegeit.

A kulturális tevékenységek támogatásán túl, több olyan pályázati felhívás is van előkészületben, amelyek a helyi gazdaság és kreatív-ipar egyes szereplőinek, valamint a bor- és gasztronómia területének nyújthatnak támogatást.  A környezeti fenntarthatósági és esélyegyenlőségi fejlesztéseket pedig célzott vállalkozásfejlesztési felhívások és edukációs pályázatok fogják segíteni. Az amatőrsport és az egészséges éltmód népszerűsítése szintén saját pályázati felhívást kap. Szintén idei terv a Kisléptékű közösségi támogatások című felhívás, amelynek célja a helyi közösség erősítése, hiánypótló helyi programok felkarolása Veszprémben és a régióban.

A felhívásokkal kapcsolatban pályázati tanácsadás keretében ad segítséget az VEB2023 Zrt. csapata, további információ a Veszprém-Balaton 2023 honlapján érhető el.

https://veszprembalaton2023.hu/hu/palyazatok

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!