Balaton: két gereblyéző horgászt fogtak

balaton.vehir.hu Forrás: balatonihal.hu Fotó: balatonihal.hu 2020. 11. 30. 15:50

Halőr kollégáink tegnap délután a balatonkenesei kikötőben két főre lettek figyelmesek, akik a kikötőmedencébe nagy mennyiségben télre "beállt" keszegeket gereblyézték - olvasható Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. honlapján.

 Kollégáinknak sikerült videó felvételen rögzíteniük, amint a két fő egymás után ismétlődően kívülről akadt keszegeket fog, majd azokat megtartja. Az egymástól egyébként függetlenül tevékenykedő férfiak felszerelésük végén egy pilkert, illetve egy körforgó villantót használtak. A bevontatás során látható mozdulataik alapján, valamint mivel ismétlődően gyakorolták a "működő" technikát, egyértelmű, hogy tudatosan a kívülről akasztás volt a céljuk. Az egyes akasztások között semmilyen arra utaló magatartást nem folytattak, hogy megpróbálták volna elkerülni a törvénybe ütköző halfogást, sőt a történtek megismétlésére törekedtek.

A 2013. évi CII. törvény 2. § 4. pontja szerint a gereblyézés definíciója így szól: "a halnak nem a táplálkozási viselkedésére alapozottan, és a szájnyílásán kívüli más testrészébe akasztott horoggal történő zsákmányul ejtésére irányuló módszer;"

A fentiek alapján a két férfi tette gereblyézésnek, így pedig bűncselekménynek minősül, ezért ellenük a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányságon büntető eljárás indítását kezdeményeztük.

Az alábbi fotókon láthatóak a megtartott halak testén ejtett friss, horgok ütötte sebek ITT tekinthető meg! 

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!