Fontos a Balaton vasúti körbejárhatóságának megteremtése

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2020. 10. 07. 18:17

Siófok, 2020. október 7., szerda (MTI) - A Balaton-régió közlekedésfejlesztési stratégiájában az üdülőkörzet elérhetőségének javítása kapott prioritást, most a régión belüli közlekedési problémák megoldására kell koncentrálni, a fő cél a Balaton vasúti körbejárahtóságának biztosítása - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) online konferenciáján szerdán.

 Borbélyné Szabó Ágnes, az Innovációs és Technológiai Minisztérium főosztályvezetője a Balaton Kiemelt Térség Közlekedésének fejlesztése című rendezvényen elmondta: az északi parton a Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakasz villamosítása a tervek szerint jövő év júniusára készül el, és előkészítik a Balatonfüred-Tapolca-Keszthely szakasz villamosítását.

    Beszélt arról is, hogy folytatódik a vasúti és autóbuszos közlekedés összehangolása a régióban. Ennek következő lépéseként még e hónapban változások lesznek a balatonaligai közösségi közlekedésben, év végig pedig a déli parton "válik ráhordó jellegűvé" a buszos tömegközlekedés, vagyis jobban igazodik majd a vasúthoz.
    Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta, zajlik 13 dél-balatoni vasútállomás rekonstrukciójának előkésztése, amelyből 6 kivitelezése még forrásra vár.
    Folyamatban van az észak-balatoni vasútállomások rekonstrukciójának, 10 helyszínen az akadálymentesítés tervezése is, de a megvalósításra még nincs forrás.
    Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese kiemelte, az elmúlt időszak fejlesztéseivel sikerült az ország több pontjáról is jobban megközelíthetővé tenni a Balatont, és vonzóbbá tenni a közösségi közlekedést.
    A pandémia miatt idén csak június második felében indult be a forgalom az üdülőrégió felé, ami miatt a nyári utasforgalom az idén 15 százalékkal csökkent a tavalyi évhez képest - mondta.
    Arról is beszámolt, hogy a csökkenő forgalomban is 30 százalékkal több kerékpárt szállítottak, ezzel elérték a kapacitásaik határait.
    A tervezett fejlesztések között szólt arról, hogy jövőre KISS motorvonatokat is szeretnének üzembe állítani, és a tervek között szerepel az igen népszerűnek bizonyult új, Győr-Balatonszentgyörgy közvetlen utazási lehetőség Kaposvárig történő meghosszabbítása.
    Dorner Lajos, a BFT közlekedési szakértője sikernek nevezte, hogy a térség 2014-ben elfogadott közlekedési stratégiájának 90 százaléka teljesülhetett.
    Beszélt a helyi közlekedési problémákat kezelő újabb tervekről, amelyekben egyebek közt az üdülőövezet autósforgalmának csökkentésére tesznek javaslatokat.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!