AM: a klímaváltozás elleni harc közös ügy, amely konkrét lépéseket igényel

balaton.vehir.hu Forrás: MTI 2020. 10. 07. 17:13

2020. október 7., szerda (MTI) - A környezetvédelem és azon belül a klímaváltozás speciális területe az államigazgatásnak, olyan közös ügy, ahol összefogásra van szükség a kormányzat, a helyi közösségek, az önkormányzatok, a művészeti élet szereplői és a civil szféra között - mondta Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) környezetügyért felelős államtitkára Balatonszentgyörgyön a tárca szerdai tájékoztatása szerint.

  A Somogy megyei településen 30 fát ültettek el a minisztérium Településfásítási programjának keretében.

    Az államtitkár úgy fogalmazott: a klímaváltozás elleni küzdelemben a rendszerváltozás óta példanélküli országfásítási programjuk célja, hogy Magyarországon a fával borított terület aránya 27 százalékra emelkedjen.
    Rácz András kiemelte, a magángazdálkodók a Vidékfejlesztési program segítségével összesen 20 ezer hektár erdő és ipari célú faültetvény létesítésére igényeltek támogatást egy év alatt.
    Az ország állami tulajdonban lévő erdeinek nagy részét kezelő 21 állami erdőgazdaság területein indul az Újszülöttek erdeje program, amelynek keretében minden megszületett gyermek után 10 fát ültetnek majd el - tette hozzá.
    Megjegyezte: a Településfásítási program keretében összesen 500, 10 ezer alatti lakosú település pályázhatott mintegy 12 ezer fára. Somogy megyében például 25 településen összesen 652 fát ültetnek el az őszi-tavaszi időszakban.
    A közlemény szerint Farkas László Nándor, Balatonszentgyörgy polgármestere jövőbe mutatónak nevezte a Településfásítási programot, mert ennek köszönhetően pótolni tudják az elöregedett fákat. A település 5 nyírfát, 15 keskenylevelű kőrist és 10 platánfát nyert a pályázaton.

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!