Borest a Bor Akadémián - Az Év Bortermelője 2019 - Jelöltek

balaton.vehir.hu Forrás: Borkultúra Kft. 2019. 11. 05. 17:50

Az év végéhez közeledve a borász szakma és a szélesebb közvélemény egyaránt nagy izgalommal várja, hogy kiderüljön, ki nyeri el Magyarország legrangosabb borászati elismerését, az Év Bortermelője címet. A végső győztes kilétére december elején derül fény, de a jelöltek neve már ismert, legjobb boraikat pedig egy ünnepi rendezvény keretében is megkóstolhatjuk.

29. alkalommal mozgósította a Magyar Bor Akadémia a szőlész-borász és a vendéglátó szakma elitjét, hogy nevezzék meg Magyarország legrangosabb borászati elismerésének jelöltjeit. A felkérésnek közel 250 borász, borszakíró, szakértő, oktató, étteremvezető, sommelier és chef tett eleget. 


Minden felkért szakember 3 bortermelőt jelölhetett a címre, így több szempontot is érvényesíthetett, amikor kedvenceit kiválasztotta. Az összesített szavazatok alapján a legtöbb jelölést kapott borászok mellett -a korábbi évek gyakorlatának megfelelően- az Év Bortermelője díj korábbi győztesei közösen is megneveztek egy személyt, aki mindenképpen bekerült a végső győzelemre esélyesek közé.

A jelölések feldolgozása után kiderült, hogy holtverseny alakult ki idén, így öt helyett hat kiváló bortermelő vesz részt a megmérettetésen: Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék), Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Günzer Tamás (Villányi borvidék), Koch Csaba (Hajós-Bajai borvidék), Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék), Nyúlné dr. Pühra Beáta (Etyek-Budai borvidék)

2019es-jeloltek


Tavaly nagy meglepetésként érte a borász szakmát, hogy az először a jelöltek közé kerülő Balla Géza rögtön el is nyerte a díjat. Idén a jelöltek közül hárman új versenyzők, kíváncsian várjuk, hogy alakul idén a megmérettetés.   
verseny szabályzata alapján a hat jelölt közül a Magyar Bor Akadémia tagjai választják ki a 2019-es Év Bortermelője Magyarországon díj nyertesét, egyéni, titkos szavazással. A jelöltek a "Borest a Bor Akadémián" rendezvényen mutatkoznak be személyesen és boraikkal november 22-én, a Pesti Vígadóban, mely eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Forrás: magyarborakademai.hu

 

A balaton.vehir.hu saját cikkei és fotói: minden jog fenntartva!